Hosszú távon mindannyian halottak leszünk, rövid távon pedig egyre többen szegények
„Egy elegáns lokál előtt kitartóan koldul egy béna ember éjfélig. Kivágódik a Molin Rouge ajtaja, és egy kövér, szmokingos ember jön ki rajta, ezüstboával és rókával díszített konzumhölgyével.
-Éhes vagyok-mondja esdekelve a koldus.
-De jó magának- mondja a gazdag ember, kezét sajgó gyomorfekélyére szorítva.”
A boldog Monarchia békés napjaiban még nálunk is lehetett stílusosan nyomorogni. Szép Ernő és Szomory Dezső, pénz híján, az Est lapok szerkesztőségében fejfájáscsillapító labdacsokban kártyázott egész éjjel. Boldog idők. Később Orwell tűzi ki nem is oly utópikus célját: napi Hat frankból megélni egy nap. Persze ő már megjárta a párizsi és londoni hajléktalanszállókat. Azt hiszem e kötetét a Cartaphilus magyarul is kiadta.(Wigani móló)
Fefenc József megdorgálja Rudolf trónörököst, mert egyszerre két kalapot csináltatott. Éhezőművészek (Összművészet! -Kerekes Tamás) komoly karriert csinált. Szomory kitartóan koplal, és József Attila talán egész életében éhezik. Barátaim ebédmeghívása elől-a különböző címkékkel ellátott, külön a számomra gyártott megszorító csomagok miatt- kitérek. Az éhes has becsapására nyeldekelt több liter vizet később az ember sugárban hányja ki. Pedig pedigrés iskolába jártam. Apám gyomorrontások idején biztatott, én könnybe lábadt szemmel hallgattam: ”Szorítsd össze a fogad, fiam, hogy a sűrűje bennmaradjon.” És az egyébként dupla kulccsal elzárt spájzban a fölakasztott tábla szalonnát Apám tintaceruzával és vonalzóval gondosan beosztotta: hétfő, kedd, stb. Még ma is megvan az 1973.-ban Velencében vett fehér ingem. Igaz, azóta egyszer egy gondos varrónő, nagymamám, megfordította kopott gallérját.
A szerző iskolája: – „Ifjúkoromban gyakran jártam Magyarországon, még a nyolcvanas évek elején is. Mindig mély benyomást tett rám, egyszerűen lenyűgözött, ahogy az itthon maradt rokonaim kitartottak, hihetetlen eleganciával élték az életüket. Nagybátyám, Nyáry Zsigmond például hétfős családot navigált egy kétszobás lakásban. Ez a lakás minden éjjel alvótáborrá alakult, nappalra meg egy kis palotává vedlett át. Összepakolták, eltüntették a matracokat és Zsigmond nagybátyám ott trónolt tökéletes eleganciában, nyakkendőben, viseltes tweedzakójában a szalonban és elnökölt. Lenyűgözött, hogy mennyire nem hagyták magukat leigázni, megalázni. Örökre megőrizték az önérzetüket, a lelki függetlenségüket, a büszkeségüket, így aztán sosem hatottak szegénynek még a legsötétebb tényleges nyomor idején sem. Az én családom persze minden vagyonát elvesztette a második világháború után, de ennek nem kell feltétlenül szerencsétlenséget jelentenie egy család számára. Ezt fejtegetem a könyvemben is. Szerzőként a legnagyobb példaképem Vlagyimir Nabokov, aki tehetős szentpétervári család sarja volt, és az egész életét lepkegyűjtőként vagy playboyként élte volna le, ha nem kényszerül a menekültek keserű kenyerére Berlinben, ahol tanításból élt és írni kezdett. Ha nem szegényedik el, sose írja meg a Lolitát. A szegénység ugyanis kreatívvá teszi az embert, tehát előny, lehetőség kovácsolható belőle. Persze ezzel is vigyázni kell, szegénységen itt nem azt a végső állapotot értem, amikor már nincs mit enni, nincs meleg ruhánk, nincs fedél a fejünk fölött. Én a nélkülözhető jólét hiányát értem szegénység alatt.”
„Végtére is a természeti erőforrások szűkülése miatt - a nem is olyan távoli jövőben - mindannyian lényegesen szegényebbek leszünk. A stílusos elszegényedést azonban tanulni kell" - vázolja fel jövőképét Schönburg. Az eredetileg 2005-ben megjelent, Németországban nagy sikereket elért, nálunk pedig a Holistic Kiadó kiadásában megjelent kötet ehhez a tanulási-belátási folyamathoz kíván a maga, sokszor derűs módján hozzájárulni
„Már jó ideje nem számít kiváltságnak, ha valaki gazdag" – mondja a szakavatott szerző iróniába mártott tollba írva az ízléstelen újgazdagokról, de a gazdagság látszatával kecsegtető olcsó utazási lehetőségek teremtette tömegturizmus és a tömegtermeléssel létrehozott, ígéretes bóvlikból és kacatokból összehordott tárgykultúra világáról is. „Az elszegényedők ellenben egyfajta avantgárdot képviselnek" - folytatja, s ő ennek a mozgalomnak az őszinte csodálója, már ha sikerül az elszegényedést erénnyé kovácsolni, s művészi életvitelt, életsílust kerekíteni belőle. Példaképei a nagyot bukott és minden vagyonukat elvesztő, sokszor a legkisebb leglenézettebb foglalkozásoktól sem visszariadó orosz, angol és magyar nemesek - a „szegénység hősei". Schönburg maga is egy nagy múltú német grófi család sarja (s hogy legyen magyar szál is: Széchenyi István ükunokája), aki a kalandos családtörténet egyik fejezeteként a nem túl jó hírű Berlin-Kreuzberg-ben találja magát családjával, munkanélküliként.
Az az ember, aki legjobban a pénzéhez kötődik, annak nincsenek barátai, de még hazája sem. Külföldi bankokba, offshore paradicsomokba menekíti a pénzét, és ha kell, utána is megy lakni, mert nem bírja elviselni, hogy itthon esetleg több adót kellene fizetnie, ami persze semmit sem változtatna az életszínvonalán. Nagy rabszolgaság a sok pénz. Alexander von Schönburg Pénz nélkül gazdagon, avagy a stílusos elszegényedés művészete című könyvében felhoz egy példát egy ismerős házaspárról, akik St. Tropez-ban vettek egy szép házat, hogy ott töltsék majd öreg napjaikat nyugalomban, csendesen. Ezzel szemben a két ember valójában úgy él ott, mint egy börtönben. A ház ugyanis tele van értékes műtárgyakkal, a bejáratnál egy Giacometti-szobor áll, az étkezőben egy Renoir, a nappaliban egy Picasso-kép függ a falon, és a biztosítótársaság csak azzal a feltétellel kötötte meg a biztosítást, hogy valaki mindig legyen otthon, és a házra napi 24 órában biztonsági őr vigyázzon. Az egyszerű, boldog élet luxusát, amire pedig annyira vágyakoztak, nem engedhetik meg maguknak.(Krúdy Tamás)
PÉNZ NÉLKÜL GAZDAGON - AVAGY A STÍLUSOS ELSZEGÉNYEDÉS MŰVÉSZETE
A kevesebb mindig több - Alexander von Schönburg elegánsan szellemes kiáltványa a konzumőrület ellen, egy tartalmasabb életért!
"Családom évszázadok óta jár az elszegényedés útján, ezért természetesnek tartom, hogy ilyen időkre, mint amilyenek a mostaniak, néhány jó tanáccsal szolgáljaki" - írja bevezetőjében a szerző, Széchenyi István ükunokája.
A tartalomból: A spórolás szükségességéről, Méltósággal pénz nélkül, "Menjünk, együnk egy jót" - és egyéb csökevények, Az újszegénység bája, Védőbeszéd a média lomtalanítása érdekében, Boldogságra nevelés - fogyasztási kényszer nélkül, Vásárlás teljes elbutulás nélkül, Amiért a pénz nem boldogít, Dolgok, amelyek valóban gazdaggá tesznek.
A Der Spiegel bestsellerlistájának élén!
Kerekes Tamás