Milton Sulman

Miért vesztette el Németország a második világháborút?

Hitler szerepe

A szerző kimutatja, hogy Hitler katonai akarata és tisztánlátása tette lehetővé Csehszlovákia egy részének megszállását, Lengyelország egy részének megszállását, a Benelux államok lerohanását és Norvégia elfoglalását. Ráadásul a katonai sikerekből azonnal politikai tőkét kovácsolt. A háború második szakaszában azonban meghökkentő elképzelésekkel állt elő: feltételezte, hogy a különbéke után Anglia hadba száll Oroszország ellen.
Ugyanez a katonai "tehetség" a második világháború második szakaszában azonban  a pusztulásba kergette a Wermachtot.

Jó könyv.

Írtam már róla:

http://marlonbrandy.nolblog.hu/

http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=11252

De annyira jó könyv, hogy úgy éreztem, hogy nem elég egyszer megmutatni a könyv értékeit.

A kötet tulajdonképp 1947-ben íródott, ami előny abból a szempontból, hogy a kihallgatott német tisztek emlékei frissek voltak, de ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy a kihallgatott tisztek zöme természetesen Hitlert kiáltották ki főgonosznak, s magukat áldozatnak. A szerző ugyanakkor kimutatja, hogy a német tábornokok zöme egyetértett Hitler katonai terveivel (vita csak az időzítés körül volt), megfélemlített volt és tudatlan, s vakfegyelemben élte át az irracionális döntések következményeit. Számomra már csak egy kérdés maradt a kötet után, hogy az 1938-as Oster- összeesküvés és az 1944-es sikertelen merénylet közt miért nem lépett fel egységesen a vezérkar fel Hitler ellen.

Egy Adolf Hitlerrel folytatott ingerült telefonbeszélgetés lezárásaként 1941 decemberében. (Rundstedt azt próbálta meg elérni, hogy Hitler vonja vissza a Moszkva körüli állások utolsó töltényig való védelmére utasítást adó parancsot.) A beszélgetés után Rundstedtet leváltották a hadseregcsoport éléről. Míg Ludwig Soucek híres művében) A bethlehemi csillagok nyomában) okkult fasiszta ideológiai elemeket  is kimutat a Wermacht vereségében(Miért vesztette el Németország a II. világháborút? ), addig Shulman katonai és hírszerzési, lélektani gyengeségeket mutat fel.

Cseppben a tenger: Rundstedt

Katonaként úgy vélte, hogy a németek képesek lehetnek a szövetséges invázió megállítására akár a szárazföld belsejében is. E kérdésben összekülönbözött Rommel tábornaggyal is, aki az Atlanti Fal megépítésében látta a győzelem kulcsát.

Hitler továbbra sem bízott tábornokában. Parancsnoki jogkörében korlátozta, utasításait végrehajtásuk előtt a Führer főhadiszállásával kellett jóváhagyatni. Csapatainak létszámbeli, fegyverzeti hátrányát és morális állapotát tekintve Rundstedt nem látott esélyt csapatai tartós ellenállására. Az invázió után elhangzott nyílt kritikája miatt eltávolították a Wehrmacht nyugati csapatainak parancsnoki posztjáról. Hamarosan rehabilitálták és a Hitler elleni merényletet vizsgáló Ehrenhof bizottság tagja lett, melynek működése során számos náciellenes szervezkedéssel gyanúsított tisztet zártak ki a Wehrmachtból és adtak át a bíróságnak.

1944 szeptemberére összeomlott a nyugati front. A szövetségesek előretörésére Rundstedtet visszahelyezték a Nyugati front vezérkarába. Ideiglenesen sikerült rendbe szednie csapatait és stabil frontot kialakítania a nyugati német határok mentén. 1944 decemberében ő vezette a nagy német támadást az Ardenneken keresztül, amely azonban utánpótlási nehézségek és a keleti front összeomlása miatt visszavonulással végződött. Rundstedtet végleg leváltották, miután az amerikai csapatok Remagennél sikeresen átkeltek a Rajnán. 1945 januárjában nyugállományba vonult.

Kerekes Tamás

1945-ben az egykor hatalmas és erős Wehrmacht már csak szánalmas árnyéka volt egykori önmagának, az ezeréves Reich pedig romokban hevert. A háború nyugaton elveszett, főszereplőit szétszórták Európa hadifogolytáboraiban. Milton Shulmannak, a kanadai hadsereg ifjú hírszerző tisztjének alkalma volt kihallgatni a foglyul ejtett főtisztek közül huszonhatot, köztük Von Rundstedtet, „Sepp” Dietrichet és Kurt Studentet. Őszinte vallomásaik a német katonai teljesítményről és a bukott rezsim természetéről fényt derítenek arra, miként történhetett meg, hogy egy kitűnően felfegyverzett és kiképzett hadsereg ilyen gyászos vereséget szenvedjen.

Ez a könyv fedte fel elsőként az igazságot a háború számos epizódjával kapcsolatban, és mutatott rá arra, hogyan szolgálta oly kiválóan a német katonai gépezet fegyelme és tudatlansága Hitlert, és ugyanakkor hogyan mért súlyos csapást Németországra. Az először 1947-ben kiadott mű mára a II. világháború történetének klasszikusává vált.

A II. világháború hat esztendeje alatt a szövetségesek hírszerző tisztjei a maguk hatáskörén belül mindent megtettek, hogy felmérjék ellenségeik céljait és cselekedeteit. Mindezt figyelemre méltó sikerrel művelték, munkájukat el­sősorban a Bletchley Park kódfejtőinek nagyszerű eredményei segítették. Napi feladataik közé tartozott a német főparancsnokság gondolatainak kitalálása. A gigászi küzdelem közepette az ellenséges tábornokok még számukra is csupán egy másik világ homályos, a háború ködében alig kivehető árnyalakjai maradtak.

Aztán hirtelen minden véget ért. 1945 májusában a hadurak, akik addig milliók sorsát befolyásolták és irányították, egyszeriben a maguk bűnös, összezsugorodott valóságában tűntek elénk, szánalmas kis javaikkal – csak kevesen váltak meg személyes tulajdonuktól, az egyik német helyőrségparancsnok például számos poggyászt és egy ír szettert hozott magával –, a hadifogolytábor cellájának rácsai mögött.

Milton Shulman őrnagy azon a nyáron az Északnyugat-Európában állomásozó kanadai hadsereg hírszerző tisztjeként dolgozott. Ab­ban a kivételes szerencsében részesült, hogy közvetlenül a háború befejezése után lehetősége nyílt kihallgatni huszonhat magas rangú német tisztet, akik élve kerültek a szövetségesek kezére. Mindegyikükkel órákat, sőt, némelyekkel napokat beszélgetett.

A szövetségesek előtt még ilyen hosszú idő után – és az Ultra információival együtt – is nagyon sok minden maradt homályban az ellenséggel kapcsolatban, és ő végre feltehette a kérdéseket, melyek megválaszolását az egész világ kíváncsi mohósággal várta. Mennyire gondolta komolyan a német hadsereg Nagy-Britannia invázióját 1940-ben? Miért vezették félre folyamatosan a német lakosságot a szövetséges inváziós tervekkel kapcsolatban még jóval azután is, hogy a normandiai partraszállás megkezdődött? Miért tervelték ki az öngyilkos ellentámadást Mortainnál, és később miért áldozták fel a Hitler rendelkezésére álló utolsó teljes értékű páncéloshadosztályt a hiábavaló ardenneki offenzívában? A lista hosszúra nyúlt, de a tábornokoknak már nem volt más dolguk, mint válaszolni ezekre a kérdésekre.

A II. világháborúban a német tábornokok öngyilkos támadásokba hajszolták csapataikat, emberek ez­reit és százezreit küldték a halálukba, mégpedig nem ka­tonai célok elérése érdekében, hanem kizárólag Hitler kedvéért. A német hírszerző tisztek nem tudtak hasznos munkát végezni, mert tilos volt nekik olyan következtetésekre jutni, amelyek összeütközésbe kerültek volna a Führer meggyőződésével. A II. világháború legnagyobb kérdése, talánya, rejtélye, amely az örökkévalóságig foglalkoztatni fogja a történészeket, továbbra is megmaradt: miért küszködött a végső megsemmisülésig hiábava­lóan, egy holdkóros kénye-kedve szerint egy csapatnyi racionális, hivatásosnak tartott katona?

Gold Book Kiadó

info@goldbook.hu