A férfihűtlenség oka: a cigánylidérc
Lazi Kiadó
Szívem szerint való író ez a vagyonos családját fel nem használó, tengerjoggal foglalkozó ügyvéd, aki első regényének (Jocelyn) megjelenése után már csak az irodalomnak élt. Már csak kevesen tudják, hogy a PEN Club elnökeként Magyarországon is járt, erejét a világháború ellen vetette latba, és 1932-ben még Nobel-díjat is kapott. Főművének tekintett saga tulképp lázadás a Tulajdon ellen a Szépség nevében. A Lazi Kiadó most megjelentetett két írása az angol férfi, az angol polgár férfihazugságait leplezi le.(Kerekes Tamás)
John Galsworthy (Kingston upon Thames, 1867. augusztus 14. — London, 1933. január 31.) angol író és drámaíró, irodalmi Nobel-díjas. Híres művei a The Forsyte Saga (1906—1921) és folytatásai, A Modern Comedy és az End of the Chapter.
Babits Mihály összefoglaló jellemzése szerint „Alig képzelhető író, Galsworthynál, egyformább, megbízhatóbb, meglepetéseket kizáróbb nívójú. Nemes tónus, de középszerű érdekesség jellemezte számomra minden művét; a közönség viszont ugyanezeket a műveket magas szépségű, és mégis könnyű, jó olvasmányoknak találta
Galsworthy gazdag nagypolgári családba született, szülei John és Blanche Bailey Galsworthy voltak. A nagy kiterjedésű családi birtok ma három iskolának ad otthont: Marymount International, Rokeby Preparatory School és Holy Cross.
Harrowban és Oxfordban tanult, ügyvédnek készült. A jogi pálya azonban nem érdekelte, ehelyett külföldre utazott, hogy a család hajózási üzletével kapcsolatos ügyeket intézze. Utazása során megismerkedett Joseph Conraddal, aki akkor tengerészként dolgozott, és a két jövendő regényíró szoros barátságot kötött.
1895-ben Galsworthy viszonyt kezdett Ada Nemesis Pearsonnal, aki egyik unokatestvérének a felesége volt. Az asszony válása után, 1905 szeptember 23-án összeházasodtak és együtt maradtak a férj 1933-ban bekövetkezett haláláig. A házasság előtt titokban együtt éltek egy Wingstone nevű tanyán 1908-ban Galsworthy hosszú lejáratú bérleti szerződést kötött az épület egy részére és ez lett a második otthonuk 1923-ig.
Galsworthy első megjelent művét, a From the Four Winds című novelláskötetet 1897-ben adták ki. Ez és még több következő műve John Sinjohn írói álnéven jelent meg, és csak 1904-ben a The Island Pharisees-től kezdve publikált saját nevén, valószínűleg apja halála miatt. Első színdarabja, a The Silver Box (1906) sikert aratott, ezt követte ugyanabban az évben a The Man of Property (A vagyon ura), a Forsyte trilógia első része. Noha egyaránt írt színdarabokat és regényeket, saját korában főleg drámaíróként szerzett hírnevet. A korszak más íróihoz, például George Bernard Shaw-hoz hasonlóan, darabjai társadalmi kérdésekkel foglalkoztak. Két legismertebb darabja a Strife (1909) és The Skin Game (1920).
Manapság sokkal inkább regényei, és különösen a The Forsyte Saga révén ismerik. Ezek a regények, a felső középosztály életét ábrázolják. Regényeiben kritizálja az angol középosztály erkölcseit, drámában azonban „bizonyos impasszibilitást igyekszik megőrizni”. Noha rokonszenvvel tekint alakjaira, rávilágít elszigetelt, sznob és birtokvágyó életmódjukra. Galsworthy-t tekintik az Edward-kor egyik első írójának. Visszatérő motívum műveiben a házasságában boldogtalan asszony témája. Irene Forsyte alakjához Ada Pearson volt a minta, noha az asszony előző házassága nem volt olyan szerencsétlen, mint Irene-é.
A művei kevésbé meggyőzőek, amikor a szélesebb brit társadalom változó képét próbálja megragadni. Írásaiban kiállt a börtönök reformja, a nők jogai, az állatok jóléte kérdésében, de ezek kevést hatást gyakoroltak megírásuk korszaka után. Az első világháború alatt egy franciaországi kórházban dolgozott. 1921-ben őt választották a Nemzetközi PEN Club első elnökének[4], 1929-ben az Order of Merit-tel tüntették ki és 1932-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. A Nobel-díj átadási ünnepségén betegsége miatt nem vett részt és hat héttel később meghalt.
Életének utolsó hét évében a West Sussex-i Bury-ban élt. Végakaratának megfelelően elhamvasztották és hamvait egy repülőgépről szétszórták a South Downs felett, de ettől eltekintve van egy síremléke a highgate-i új temetőben. Halála után regényeinek népszerűsége gyorsan elenyészett, de a The Forsyte Saga 1967-es feldolgozása ismét sikerré vált.
Főbb művei
1904-ben Angliában megjelent egy „Szigeti farizeusok" című regény (magyar fordítása „Szigeti képmutatók" néven ismert). Szerzője, John Galsworthy, akkor harminchét éves londoni ügyvéd volt, akit mint a tengerészeti jog szakemberét ismert az üzleti világ. Jogászi tevékenységét azonban már 5-6 éve alig folytatta, mert egy regénye és néhány, folyóiratokban megjelent verse eléggé sikeres volt, és tudatosan készült a hivatásos írói életformára. Anyagi helyzete nem igényelte a szakadatlan kereső tevékenységet. Dúsgazdag nagypolgári családból származott, öröksége biztosította a gondtalan életet. A „Szigeti farizeusok" pedig előbb otthoni, majd hamarosan irodalmi világszenzáció lett. Minden olvasó és minden kritikus egyértelműen érezhette, hogy itt egy nagypolgár hitelesen ábrázolja, és mértéktartóan bírálja az angol nagy polgárság életformájából következő szükségszerű hazugságokat. Ez a bírálat nem ridegen szatirikus, inkább enyhe mosollyal ironikus. Aki találva érezhette magát, az sem sértődött meg, hanem csak bólintott és azt gondolta: „Hát bizony, ilyenek vagyunk. De hogyan is élhetnénk másképp!" - A kívülállók, a szerényebb módú polgárok meg a külföldiek némi tisztelettel olyasmit gondolhattak: „Jó nekik, hogy így élhetnek."
A romantikával egyre harciasabban szembeforduló realista igény Balzac és Dickens óta az ábrázolás középpontjába helyezte a polgári élet jellegzetességeinek kutatását és elemzését. Galsworthy nemcsak szerette, hanem tudatosan követni is kívánta Dickens, Turgenyev, Flaubert és Maupassant művészi módszerét. Tárgyilagosan értékelő állásfoglalás nélkül akart körképet adni arról az angol nagypolgárságról, amelyet belülről ismert, megértett, de igyekezett kellő távlatból figyelni és ábrázolni.
A XX. század elejétől ez a polgárábrázoló realizmus felfedezte magának a családot. Szinte egymás nyomában indultak és terebélyesedtek a családregények. Thomas Mann Budenbrook-családja, Martin du Gard Thibault-családja, Maxim Gorkij Artamonov-családja más-más szemszögből, más-más módszerrel mutatta fel egy-egy polgári módos család egymásra következő két-három nemzedékét. Galsworthy úgy lépett közéjük, hogy kezdetben talán maga sem gondolta, hogy a választott családnak négy nemzedékét fogja nyomon követni. A nagy sorozat első regénye 1906-ban jelent meg, a végső 1928-ban. Alighanem mindeddig ez a regényáradat - a „A Forsyte Saga" - a legterjedelmesebb családregényciklus. A világhírré emelkedett, Nobel-díjjal is elismert írónak van jó néhány egyéb jelentékeny műve is. Egy-két színdarabját is világhír méltányolta. Halála után összegyűjtött összes költeménye is tisztes helyet foglal el a század angol irodalmában. Mégis, ha azt mondjuk: „A Forsyte Saga" - ez stílusával, szerkezetével, változatos alakjainak jellemzésével és főleg az angol nagypolgárság körképével jelenti alkotója helyét, jellegét, értékrendjét.
A „saga" óskandináv fogalom, az ősi germán mondák hőseiről szóló, főleg verses, de néha prózai történeteket jelenti. Egy-egy egész mondakört, isteni családokról szóló eseménysort is lehet sagának nevezni. Galsworthy egy nagypolgári család tagjainak családi, közéleti, szerelmi, üzleti kalandjait fűzi szakadatlan sorozatba. Jelenkori mondavilág egy életformáról. Előadásmódja igen változatos. A cselekményes eseménysorokat lírai tájleírások, az időjárás mozzanatai, a váltakozó napszakok érzékletes ismertetései szakítják meg. Egy-egy sokfogásos ebéd vagy társasági alkalom életképszerű ábrázolása ugyanolyan jellemző az előadásmódra, mint a találó megjegyzések társadalmi szokásokról vagy lélektani megfigyelésekről. - A fegyelmezett, nagyon szemléletes elbeszélő mögött egy felkészült pszichológus, szociológus és nem utolsósorban egy lírikus is meghúzódik.
„A Forsyte Saga" első három regénye még az első világháború előtt jelent meg. Ekkor már „A Forsyte Saga" a közös cím. Azonnal irodalmi feltűnést keltett, a szerző a kortársak első sorába lépett. Úgy tűnt, hogy befejezett regénysorozat. Talán maga az író is így gondolta. Az idő azonban múlt, jött és elmúlt egy világháború, a megrögzött szokások közt élő angol nagypolgárok is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy nemcsak a világ változik, de változnak ők maguk is. A húszas években időről időre új Forsyte-kötet jelent meg. Előbb megint három regény, azután hosszabb-rövidebb elbeszélések. Amikor a harmincas évekre - nem sokkal írója halála előtt - az egész áradat összeállt, hét vaskos kötetre terjedt a tanúvallomás az immár történelmivé vált életformáról. Ezt jutalmazták alig egy évvel megalkotójának halála előtt Nobel-díjjal. (Magyarul is hamarosan hét kötetben jelent meg a nagy mű.)
Közben jó néhány egyéb regénye és tanulmánya is napvilágot látott, s ami fontosabb, Galsworthy odasorakozott a kor - a század első harmada - legdivatosabb drámaírói közé. Még G. B. Shaw is - aki pedig nehezen ismerte el más írók érdemeit - legjelentékenyebb színpadi vetélytársai közt tartotta számon. Igazi shaw-i szellemességgel egy ízben így jellemezte: „Én utánam alighanem Mr. Galsworthy a legjobb élő angol drámaíró." - Egyébként személyesen is jó viszonyban voltak, noha Shaw őt is, akárcsak korábban a fiatalon meghalt Oscar Wilde-ot, félénk nyárspolgárnak tartotta, mert nem voltak hajlandók biciklizni.
Galsworthynak több színpadi művét játszották világszerte. Minálunk is. Ezek a regényeknél is hangsúlyozottabban a polgári világ képmutatásairól, hazug életviteléről szólnak. Talán a legjellegzetesebb valamennyi közt az „Úriemberek".
(Eredeti címe „Loyalities", az „Úriemberek" magyar változatot fordítója, Szép Ernő adta.)
Kemény kritikájú, komor kicsengésű komédia ez. Arról szól, hogy egy nem úri, még kevésbé előkelő körökből származó, de alaposan meggazdagodott, afféle „felkapaszkodott" férfi szeretne egy jó hírű klub tagja lenni. Küzdelmes összeköttetés-hajsza után sikerül is bejutnia a jó hírű körbe. - A klubokban persze kártyáznak. Az új tag is leül a kártyaasztalhoz. Kiteszi maga mellé drágakövekkel kirakott cigarettatárcáját. Ez a drága holmi eltűnik mellőle. A kárvallott kutatni kezd, bárha többen is lebeszélik. Végre felfedezi, hogy a túl drága jószágot egy arisztokrata lopta el. Fel is jelenti. Ebből fegyelmi ügy lesz. A fegyelmi bizottság pedig a kárvallott feljelentőt zárja ki a klubból, mert „így nem viselkedik egy úriember". - Az angol nézők úgy vélték, hogy a fegyelmi bizottság helyesen ítélt.
Szerb Antal Galsworthy egész életművét „a nagyburzsoázia múzeumának" nevezte. - Lehet, hogy az a nagyburzsoázia már történelmi emlék, de „A Forsyte Saga"-ban ugyanúgy él, mint a leghajdanibb feudalizmus Shakespeare királydrámáiban.
copyright © László Zoltán 1999 – 2008
Összeállította Kerekes Tamás
„Már eddig is túl sok ember halt bele,
hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”
Magyar Irodalom Rt.
A kiadó
John Galsworthy a Forsyte Saga című családregénnyel írta be nevét a világirodalomba. Írásaiban a 20. század eleji angol társadalomról adott látleletet, bírálva a módos középosztály romlott erkölcseit. Kivételes érzékenységgel ragadta meg a férfiúi önzés és birtoklásvágy terhe alatt végzetessé váló női sorsokat. Erre kínál példát most megjelenő két kisregénye is. A meghalni a szerelemért Megan, a naiv vidéki lány tragikus története, aki hiszékenységének esik áldozatul, amikor szerelembe esik a véletlenül hozzájuk vetődő nagyvárosi ifjúval. Franket sokkal inkább a harsogó tavaszi természet és Megan ősi ártatlansága varázsolja el, mintsem egy érett szerelem, s fellángolásában tett leányszöktetési és házassági ígérete másnap szalmalángként lobban el. A hiszékeny lány sorsa azonban ekkorra már megpecsételődött... Az Egy devoni férfi árnyaltabb, ellentmondásosabb jellemeket vonultat fel. A tanyasi nagygazda a szigorú nevelő képében tűnik föl, elfedve unokája iránti rajongását, az öntörvényű, konvenciókra fittyet hányó ifjú Pasiance pedig éppoly hagyományos álmokat dédelget a szívében szerelemről és házasságról, mint bármelyik kortársa. Törtető szerencsevadász képében megjelenik a gaz csábító is, és a szereplők álarcai a sors kegyetlensége folytán a lány halálos ágyánál hullanak le. A két históriát az egymásra rímelő női sorstragédiákon túl a történetek keretét adó visszaemlékezés kapcsolja össze és teszi oly ringatóan merengővé - igazi érzelmi csemegét kínálva a melankolikus szerelmi történetek rajongóinak.