Panzenkrieg
Gold Book Kiadó
Debrecen
A NÉMET PÁNCÉLOSHADOSZTÁLYOK TÖRTÉNETE A II. VILÁGHÁBORÚBAN
A németek korai sikereiket a II. világháborúban főként a páncélosok harcba vetésének köszönhették. És amikor a hadiszerencse kezdett a Reich ellen fordulni, ugyanezek a páncélosok képezték a védelem gerincét.
Ez a pergő, akciókban gazdag beszámoló életre kelti Hitler páncéloshadosztályainak drámai történetét – bemutatja kialakulásukat, eredményeiket és végső bukásukat a háború roppant háttérfüggönye előtt. A szerzők laikusok számára is érthető megfogalmazásban tömör és tiszta áttekintést nyújtanak a téma emberi és technikai aspektusáról is. Különös hangsúlyt helyeznek a páncéloshadosztályok gerincét alkotó katonákra és vezetőikre – olyan neves tábornokokra, mint Guderian, Rommel és Manstein, harckocsizó ászokra, mint Wittmann és Bake, továbbá tehetséges parancsnokokra, mint Balck és Bayerlein. Mivel a hidegháborús irattárak megnyitásával új információk láttak napvilágot, és a legújabb tanulmányok is sok mindenre fényt derítettek, ez az átfogó beszámoló új megvilágításba helyezi a régi kérdéseket és téves értelmezéseket, hogy aztán eredeti következtetéseket vonjon le a páncélosok teljesítményeivel, kudarcaival és örökségével kapcsolatban.
Ez a könyv a Panzerwaffe, a Wehrmacht elit harckocsizó hadereje, a II. világháború német páncéloshadosztályainak története. Drámai történet, ahogy az egy drámai háborúhoz illik; felidézi a hatalmas diadalokat és a megsemmisítő vereségeket, a francia sövények vidékétől Oroszország sztyeppéin át egészen az észak-afrikai sivatagokig.
A páncélosokat a háború szinte mindegyik döntő momentumában megtaláljuk. A harckocsik voltak az eszközök, melyek használatával a németek kierőszakolták az 1938-as Anschlusst, és egy évvel később megszállták Csehszlovákiát. Amikor a Wehrmacht 1939 szeptemberében átdübörgött a lengyel határon, és ezzel kirobbantotta a II. világháborút, a harckocsik sebessége és mozgékonysága nyűgözte le az egész világot, és teremtette meg a páncéloshadseregek mítoszát.
A SZERZŐ(K)RŐL
Mike Syron archeológus és Peter McCarthy újságíró a kilencvenes évek közepén találkoztak a Dublini Egyetem kollégiumában, és nemsokára rájöttek, hogy mindketten ugyanúgy lelkesednek a II. világháború történetéért, azon belül is a német páncélos erőkért.
A Wehrmacht szárazföldi haderejének legjobb páncéloshadosztálya kétségkívül a Großdeutschland Hadosztály volt (a Panzer Lehr Hadosztállyal egyetemben), amely nagyon hamar hírnevet szerzett magának a harctereken. Ezt a két hadosztályt (megelőzve minden más német hadosztályt, még a Waffen-SS-t is) szerelték fel elsőként, mindig a legmodernebb harci eszközökkel. Elit jellege miatt a hadosztály tömegével vonzotta az önkénteseket és a tehetséges fiatal tiszteket. Kiválóságából eredően ugyanakkor a Großdeutschlandot mindig a legkritikusabb pontokon vetették be a keleti fronton. Néhány alegység kivételével a Großdeutschland 1941 nyarától a keleti fronton harcolt a Vörös Hadsereg ellen.
A kezdetek: Gépkocsizó gyalogezred
Mivel a Waffen-SS páncéloshadosztályai a Führer személyes tűzoltóbrigádjainak számítottak a Wehrmacht szükségesnek tartotta a szárazföldi haderőn (Heer) belül egy saját elit páncélosegység létrehozását. A Wehrmach számára idővel presztízskérdést jelentett, hogy a Waffen-SS-hez hasonló elit egységekkel rendelkezzen. Maga a hadosztály annyira elit jelleget sugárzott, hogy saját karszalaggal, és váll lappal rendelkezett, csakúgy mint a legtöbb Waffen-SS hadosztály, ám mégis, hogy még jobban megkülönböztessék magukat a Waffen-SS-től ők nem a bal, hanem a jobb ruhaujjukon viselték hadosztályuk nevét.
A Großdeutschland (továbbiakban GD) eredete 1943-ig nyúlik vissza amikor a főparancsnokság berlini épületeinek védelmére a hadsereg őregységet állított fel. Ezt az őregységet (mintegy válaszként a Waffen-SS megalakulására) gyors ütemben gépkocsizó gyalogezreddé fejlesztették, és ekkor kapta a GD nevet is.
Első bevetésükre Franciaországban került sor majd részt vettek Jugoszlávia 1941-es elfoglalásában is. A nyár folyamán meginduló keleti hadjáratban a Közép hadseregcsoport kötelékében vettek részt. Zsukov téli ellentámadása alatt a GD körülbelül 1000 elesetett és több mint 3000 sebesültet veszített.
Kék Hadművelet - Gépkocsizó Gyaloghadosztály
1942 tavaszán kezdődött meg az ezred gépkocsizó gyaloghadosztállyá történő átszervezése. Ennek keretében 14 db Pz III-ast, 42 db Pz IV-est, 21 db StuG III-ast valamint több tucat Sd.Kfz. 251-es lövészpáncélost, Mardert, 88-ast, 170, illetve 150 mm-es nehéztüzérségi löveget kaptak. Továbbá páncéloszászlóalját felszerelték még a T-34-ek páncélzatának áttöréséhez szükséges L/43-as csőhosszúságú 75 mm-es löveggel felszerelt Pz IVF2-esekkel.
A főparancsnokság fontos szerepet szánt nekik az 1942.nyári Kék hadműveletben: melyben az Oroszország déli részén felsorakoztatott szovjethadseregek szétzúzását és a stratégiai fontossággal bíró kaukázusi olajmezők megszerzését tűzték ki céljuknak. A GD-t a 4. páncéloshadsereg alá rendelték ekkor.
A hadosztály előrenyomulása során minimális szovjet ellenállással találta magát szemben ezért gyors ütemben haladt a Don folyó felé. 1 hét leforgása alatt megközelítőleg 200 szovjet páncélost semmisítettek meg, sőt 100.000 szovjet katonát is sikerült katlanba zárniuk. A hadosztály szerencséjére hamarosan É-ra a rzsevi kiszögelléshez irányították őket így nem kellett Paulus Sztálingrád felé nyomuló 6. hadseregének sorsában osztozniuk. Ám a Moszkva felé mutató rzsevi kiszögellést Sztálin komoly fenyegetésnek tekintette a fővárossal szemben ezért parancsot adott a felszámolására. A hadosztály itt kemény harcokat élt át amíg 1943 januárjában ki nem vonták az arcvonalból és D-re irányították a 6. hadsereg felmentésére tervezett támadáshoz.
Harkov (1.)
1943 januárjában és februárjában a hadosztály együtt harcolt a legnevesebb Waffen-SS hadosztályokkal úgymint a Leibstandarte SS Adolf Hitler-rel, a Das Reich-el, és a Totenkopf-al. Majd a város visszafoglalására tett 3. sikertelen próbálkozás után visszavonták. Mire a hadosztály megérkezett a Harkov melletti gyülekezési pontra csatlakozott hozzájuk az újonnan felállított GD páncélosezred Hyazinth von Strachwitz gróf vezetésével, 42 db Pz IV-e, és 9 db 58t-s Tigris I-es harckocsija melynek 88 mm-es lövege képes volt 2 km-ről is kilőni egy T-34-est. A hadosztály friss páncélosezredének ekkor azt a parancsot adták, hogy vezesse a szovjet téli offenzíva elleni válaszcsapást. 1943 márciusában kerültek szembe a szovjetek II. harckocsihadtestével.
Az első ütközetben a GD páncélosezrede kilőtt 46 db T-34-est amely új lendületet adott a támadásnak. Másnap azonban az ezred egy előkészített PaK (páncéltörő ágyú) frontba futott bele, melyet jelentős gyalogság is támogatott. Ennek a védvonalnak a felszámolását a Tigris I harckocsikra bízták amelyek félelmet nem ismerve belerontottak az ellenséges tűzbe és megsemmisítették a kiszögellést. Március 16.-án újabb 30 T-34-es esett áldozatául az ezrednek. Rá 2 napra a németek egy előkészített csapdával várták a szovjet támadó harckocsikat: hagyták, hogy a szovjetek bemerészkedjenek az általuk körülzárt faluba majd mikor az ellenséges tankok az oldalukat mutatták a németek felé a 88-as ágyúk eldördültek. Mire a nap leszállt a harcmezőn 90 ellenséges harckocsit sikerült a németeknek megsemmisíteniük.
Ezután több szovjet lövészhadosztály, és harckocsidandár is rohamozta a GD állásait, de mindegyik támadás kudarcba fulladt. Von Strachwitz büszkén mutatta a páncélosezredet meglátogató Heinz Guderian vezérezredesnek (a páncéloscsapatok főfelügyelőjének) a Harkovtól É-ra lévő harckocsitemetőben a több 100 kilőtt T-34-est. 1943 júniusában a hadosztály átszervezték páncélgránátossá, ennek értelmében még több páncélos - páncélozott járművet tudhatott magáénak (mint egy egyszerű páncéloshadosztály).
Kurszk: Páncélgránátos hadosztály
Miután a heves esőzések sártengerré változtatták Oroszország nagy részét, mindkét félnek elegendő ideje maradt a nyári hadműveletekre való felkészülésre (egységek újjászervezése, feltöltése). A szárazföldi haderő főparancsnoksága (Oberkommando des Heeres - OKH) kulcsszerepet szán a GD hadosztálynak a német vonalakba 80 km mélyen beékelődő kurszki kiszögellés felszámolására. Addigra a hadosztály olyan mértékű hírnévre, és népszerűségre tett szert a német tisztek körében (is), hogy ha valaki harci tapasztalatra, vagy kitüntetésre vágyott az az áthelyezését kérvényezte ebbe a hadosztályba. Emellett a hadosztály ékes példája volt annak, hogy a Waffen-SS által elért harci eredmények nem homályosíthatják el teljesen a Wehrmacht sikereit.
A kurszki csatára való felkészüléshez a hadosztály kapott két új Párduc zászlóaljat is (megközelítőleg 192 db Párducot vetettek be ebben a csatában). A hadosztály páncéloszászlóalja 1943 júliusára 80 db Pz IV-essel, 15 db Tigris I-el, illetve 150 mm-es Hummel, és 105 mm-es Wespe önjáró tüzérségi lövegeket rendelkezett. Ekkorra a 4 páncéloszászlóaljával a GD volt a legerősebb német páncélosegység a K-i fronton.
A hadosztály július 5.-én indította meg támadását, melynek célja egy fontos magaslat elfoglalása volt, hogy ezzel utat nyissanak a szovjetek D-i szárnyára csapást mérő páncélosok számára. A támadást a Tigris I-ek és a Párducok vezették, de szinte rögtön szovjet páncéltörő ágyúk kereszttüzébe kerültek, ugyanis a szovjetek egymásba kapcsolódó páncéltörő állások egész hálózatát építették ki a kurszki kiszögellésben. Sok Tigris I-es aknára futott, és számos (még korai gyártmányú) Párduc harckocsi kigyulladt műszaki hibák folytán. Ennek ellenére a németeknek sikerül visszaverniük Párduc tankjaikkal egy amerikai General Lee harckocsikkal felszerelt szovjet harckocsidandár ellentámadását. A következő hat napban a németeknek tankjaik műszaki problémáival kellett megküzdeniük, így elvesztették a gyors, és meglepetésszerű támadásuk előnyét, és a Citadella hadművelet véres anyagcsatává változott.
A hadosztály minden nap tucatjával lőtte ki az ellenséges harckocsikat, és ágyúkat valamint száz és száz hadifoglyot ejtett mindhiába. Július 12.-re a GD hadosztály már csak 22 db Pz IV-essel, 38 db Párduccal, és 6 db Tigris I-sel rendelkezett. Ezen a napon a szovjetek megindították nagy erejű ellentámadásukat, amikoris több száz T-34-es rontott neki a hadosztály vonalainak, de nem sikerült megfutamítani a hadosztályt. 13.-án a hadosztály újból nekilendült immár utolsó támadásának, de ismét egy kiépített PaK frontba ütközött ami több mint 100 beásott harckocsit, és páncéltörő löveget foglalt magába. Ennek áttörése már meghaladta a hadosztály képességeit, ezért támadásuk végképp megrekedt. A hadosztály kiszögellés D-i részén harcolt, amíg 1943 július 18.-án vissza nem vonták Tomarovka-ba.
A kurszki csata során a hadosztály több mint 263 szovjet harckocsit, 144 páncéltörő ágyút, 22 tüzérségi löveget, 11 sorozatvetőt semmisített meg. A GD hadosztály (az eredmény tükrében elfogadható) vesztesége 10 db Pz IV-es, és 43 db Párduc volt, ám sok harci járművük igényelt kisebb nagyobb javításokat, így a július 5.-én harcba indult páncélosainak csak alig 1/3-a maradt bevethető állapotban, illetve a hadosztály személyi állománya is jelentősen megfogyatkozott. Hitler a GD-ot kivonta a D-i szárnyról, és átvezényelte az É-i szárny támogatására. A hadosztály harckocsijait, és felszerelését azonban alig pakolták le a vasúti vagonokról amikor egy Harkov környéki újabb szovjet offenzíva visszaverése miatt ismét bevagonírozták és útnak indították őket.
Visszavonulás, védekező harcok - Harkov (2.)
Négy szovjet hadsereg Harkov közelében 80 km széles rést ütött a 4. páncéloshadsereg vonalán és ezen a résen több mint 2000 db T-34-es indult meg D felé. D-i irányból a Das Reich, és a Totenkopf Waffen-SS hadosztályok indultak a támadás visszaverésére, míg É felől a GD és a 7. páncéloshadosztály mért rájuk ellencsapást. Von Strachwitz ezrede egy új Tigris-zászlóaljal kiegészülve indult ellentámadásra. Ekkorra a páncélos gróf immáron több mint 100 harckocsit: kb. 40 db Párducot, 40 db Tigris I-est, és 30 db Pz IV-est tudott bevetni.
Ekkora erővel egyetlen másik Wehrmacht alakulat sem rendelkezett ezért a GD páncélgránátos hadosztályt szuper páncéloshadosztálynak kezdték nevezni. A két fél a sík sztyeppén összecsapott egymással. A szovjetek szűnni nem akaró hullámokban küldték harckocsijaikat a németek ellen ám azok jóval magasabb fejlettségükből adódóan már hatalmas távolságokból is képesek voltak kilőni a T-34-ket (naponta átlagosan 40-50-et). Természetesen ezidő alatt a hadosztály páncélgránátosai véres harcokat vívtak a szovjet gyalogsággal. A hadosztály ismét megállított egy szovjet előretörést, ám ez sovány vigasz volt, hiszen a német arcvonal továbbra is gyenge maradt. Emiatt a hadosztályt a főparancsnokság visszavonta a Dnyeper folyó vonala mögé. A Dél hadseregcsoport visszavonulásának fedezését a hadosztály kapta feladatául. Ám a folyó német kézen lévő partja hamarosan szovjet kézre került. A GD az elkövetkező három hónapot tűzoltóbrigád szerepben töltötte, vagyis egyik válságos helyzetben lévő frontszakasztól, arcvonaltól a másikhoz rohant, hogy betömje a réseket.
Románia
1944 márciusára a szovjet támadás Románia határán kifulladt így a németek kissé össze tudták szedni magukat, át tudták csoportosítani megtépázott hadosztályaikat. Ekkor a GD hadosztály a hadosztály történetének talán leghíresebb parancsnoka a mindössze 150 cm magas arisztokrata származású, fáradhatatlan, Hasso von Manteuffel altábornagy vezette. Áprilisra Manteuffelnek sikerült erős védőállásokat kiépítenie a román határváros Targul Fumos közelében.
A tábornagy hadosztályát úgy állította föl, hogy előre helyezte el a páncélgránátosokat a kiépített árokrendszerekben és bunkerekben, a tüzérséget, és a 88 mm-es légvédelmi lövegeket pedig mögéjük helyezte el de úgy, hogy azok a hadosztály teljes arcvonalát tűz alatt tudták tartani egy esetleges szovjet támadás alatt. A tartalékot a 25 db Pz IV-essel, 10 db Tigris I-esssel, és 12 db Párduccal rendelkező páncélosezred valamint 25 db StuG III-assal rendelkező rohamlöveg zászlóalj képezte. A klasszikusnak mondható védelmi ütközethez már csak a Vörös hadsereg hiányzott. Miután a szovjet tüzérség szokásos módon tüzérségi előkészítés jegyében egész nap lőtte a német állásokat, május 2.-án megindultak a harckocsik. A német páncélgránátosok hagyták, hogy az első hullám 25 db T-34-ese átgördüljön lövészárkaik felett így tökéletes célpontot nyújtottak az álcázott 88-asoknak. Néhány perc leforgása alatt a támadók felét megsemmisítették, míg másik felüket a páncélosezred harckocsijai semmisítették meg. A második hullámot alkotó 30 db T-34-es az arcvonal mögötti magaslat lejtőjén megbúvó rohamlövegek lőtték ki (saját veszteség nélkül). Ezután a szovjetek látva, hogy rosszul áll a szénájuk a harmadik hullámban 7 új, 122 mm-es ágyúval felfegyverzett Joszif Sztálin II-es nehéz-harckocsijukat küldték támadásra amelyek már több mint 3 km távolságból is képesek voltak átütni a Tigris I-es harckocsik páncélzatát. Von Manteuffel Tigris I-es tankjait küldte ellenük ám ezeknek minimum 1,8 km-re meg kellett közelíteniük szovjet ellenfeleiket, hogy a vékonyabb oldalpáncélzatukat eltalálva sikerrel vehessék fel velük a harcot.
Végül ily módon négy JSZ II-est sikerült harcképtelenné tenni, míg a visszavonuló hármat az őket üldöző Pz IV-esek lőtték ki hátulról. A következő támadás során a szovjetek T-34-ikkel betörtek egy Targul Fumos közelében elhelyezkedő faluba (a hadosztály jobb szárnyán). Von Manteuffel azonnal a helyszínre sietett egy Pz IV-es zázad élén ahol 30 szovjet harckocsit kilőttek, a többit pedig megfutamították. Az elkövetkező napokban a szovjetek újabb és újabb rohamai dacára a GD hadosztály kitartott. Végül a szovjetek május 5.-én visszavonták csapataikat! A szovjet veszteségek 350 harckocsira rúgtak, továbbá Von Manteuffel szerin további 200 megsérült. A németek mindösszesen 10 harckocsit veszítettek a küzdelemben.
A Baltikum
1944 júniusában a háború legnagyobb szovjet offenzívája szétzúzta a Közép hadseregcsoportot, és egy tátongó rést szakított ki a német védelmi vonalakon. A Vörös Hadseregnek ezzel az arcvonal középső részén sikerült kiűznie a németeket a Szovjetunió területéről.
A harcok ettől kezdve Lengyelországban folytak. Augusztus 1-jén a szovjet csapatok elérték a Balti-tengert és elvágták a Riga körül tömörülő É hadseregcsoport visszavonulási útját. A főparancsnokság, hogy elkerülje a hadseregcsoport bekerítését, újból a GD-hoz fordult, hogy felmentség a csapdába esetteket. A hadosztályt először a K-Poroszország és Litvánia határán fekvő Vilkoviskenbe (mai Vilkavikis) irányították, hogy ott felszámoljon egy szovjet gárda harckocsihadtestet. A támadáskor a hadosztály közel 350 harckocsija, és egyéb páncélozott járműve indult meg a cél felé, de rövid időn belül kiderült, hogy az ellenség velük szembe több száz Joszif Sztálint, SzU-100-ast, és SzU-122/152-t állított fel. Von Manteuffel mindenképpen el akarta velük kerülni a frontális összecsapást így úgy manőverezett hadosztályával, hogy azok a szovjet harckocsik oldalába kerüljenek. A német támadás eredményeként a szovjetek 70 harckocsit és 60 páncéltörő ágyút vesztve vonultak vissza.
Augusztus vége felé megindult a felmentő támadási kísérlet a Riga környékén csapdába esett É hadseregcsoport felmentésére. Néhány bekerített alakulatnak sikerült a biztonságot jelentő német állásokat elérnie, ám a sokszoros túlerővel szemben a GD tehetetlennek bizonyult. Mire augusztus 23-ra a felmentési kísérlet végképp kifulladt, a hadosztály összes harckocsija megsemmisült, vagy megsérült és javításra várt. Páncélosezrede csak az új Tigris I-es és Párduc harckocsik megérkezése után vált ismét bevethetővé. A Vörös Hadsereg addigra 19 gyalogoshadosztályt és 5 harckocsihadtestet sorakoztatott fel a német vonalakkal szemben. Majd 1944 októberében megindították támadásukat. Ennek eredménye az lett, hogy a GD körüli gyengébb hadosztályok összeomlottak, és maga a GD hadosztály is hosszú napokon át gyakorlatilag a bekerítés ellen harcolt. Ám végül sikerült egy szilárd utóvédet kialakítania a hadosztálynak Tigris I, és Párduc harckocsijaiból amiknek segítségével fel tudták tartóztatni az oroszokat. Így lehetővé tették, hogy a GD hadosztály, és a többi megtépázott hadosztályok visszavonulhassanak Memelbe.
A várost ugyan Hitler erődnek nyilvánította de a sokszoros túlerőben lévő Vörös hadsereg ellen a védők nem sokat tehettek. A város védőit K-Poroszországba menekítették.
Végjáték: Páncéloshadtest
1944 decemberének folyamán a GD hadosztályt újjászervezték, és ennek keretén belül létrehozták a GD páncéloshadtestet. Papíron a GD hadosztály mellett a hadtest részét képezték még a Brandenburg, a Kurmark, és a Luftwaffe Hermann Göring páncélos-hadosztályai, valamint a Führer gránátosandár, és a Führer Begleit dandár. A valóságban azonban ezeket az alakulatokat sohasem vetették be együtt, igazi hadtestként. Harci veszteségeik, valamint az utánpótlás akadozása miatt sohasem állt rendelkezésre elegendő katona és felszerelés. Amikor a szovjetek 1945 januárjának közepén megindították következő támadásukat a GD hadosztály utoljára csapott össze a Vörös hadsereggel. K-Poroszország erdeiben heteken át tombolt a véres küzdelem miközben a hadosztály fokozatosan Königsberg (mai Kalinyingrád) felé szorult vissza. 1945 márciusára a hadosztály létszáma 4000 főre zsugorodott. Utolsó páncélos ellentámadásukra március 17.-én került sor amikor 3 Tigris I-es indult a Balti-tenger partján még éppenhogy tartott talpalatnyi föld védelmére. A 3 páncélos legénysége az utolsó emberig harcolt, hogy fedezetet nyújtson a visszavonuló hadosztálynak. A hadosztály katonáinak egy részét azonban hátra kellett hagyniuk (sebesültek, sérültek) mivel nem tudták őket kimenekíteni ezért ők orosz hadifogságba kerültek A hadosztály egyik része amit a Samland félszigetre evakuáltak még majdnem 1 teljes hónapig harcolt egyszerű gyalogosként míg végül hajóval Dániába szállították őket. A hadosztály másik részét a német Schleswig-Holstein tartományba evakuálták. Az eltelt 3 hónap alatt a hadosztály katonái közül több mint 17. 000-en vesztették életüket, és csupán a kimenekített pár 100 túlélőnek sikerült a viszonylagos biztonságot jelentő brit hadifogságba kerülnie.
Végszó
A Großdeutschland hadosztály felállítására eleve azért került sor, hogy a német szárazföldi haderő elit alakulataként részt vegyen Hitler K-i hódító háborújában. A hadiszerencse fordultával azonban szerepe kissé megváltozott: immáron nem a támadások vezetését bízták rá, hanem a száz sebből vérző német arcvonal egyben tartását. A német hadiipar legkorszerűbb harckocsijaival (Tigris I, Párduc) felfegyverzett Großdeutschland páncélosezred ragyogó harci sikerei végigkísérték a hadosztály küzdelmeit. Ezzel egyetemben kijelenthető, hogy a Großdeutschland hadosztály becsülettel végig küzdötte a II. Világháborút.
http://en.wikipedia.org/wiki/Gro%C3%9Fdeutschland_Division
http://en.wikipedia.org/wiki/Infantry_Regiment_Gro%C3%9Fdeutschland
http://www.axishistory.com/index.php?id=1064
http://www.axishistory.com/index.php?id=1664
http://www.axishistory.com/index.php?id=8452
Tim Ripley: Elite Units of the Third Reich (ISBN 963 9329 69 X)
http://www.bundesarchiv.de
Írta: Németh András Tamás (Bazooka Joe)
Összeállította
Kerekes Tamás
„Már eddig is túl sok ember halt bele,
hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”
Magyar Irodalom Rt.