2010. 05. 06.
Bűn a lábtörlő alatt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Thomas B. Runner

Magánbűnök

Budapest Bristol Kiadó

www.bpbristol.hu

 

"A biztonság a veszélynek az a foka, amelyet nem érzékelünk."

 

Új írónk született

Ádámnál, Évánál kezdve, a magyar bűnügyi irodalom sosem volt erős. Petőfi Sándor művét, a Hóhér kötelé-t nem azért tiltotta be a censor, mert szerzőjük demokratikus elveit hangoztatta, hanem mert igazán rossz regény volt. Sajnos nem sikerült jó bűnügyi regényt alkotnia sem Móricznak, se Babitsnak, pedig ők igazán szorgalmasak voltak. No, most ugorjunk egy nagyot, mert nem is lesz nehéz eltekinteni ennek a műfajnak magyar történetétől. (pl, En Passant felügyelő kalandjai) Azért nézzük meg a jelent. Nemere István, Lőrinc László és Wywian Fable (jól írom?) jelentik a csúcsot, s mellette természetesen Kántor nyomoz, s kiderült, hogy nekünk is volt James Bond-unk, igaz Láng Vincének hívják. köszönöm Uraim és Hölgyeim, ezzel megvolnánk.

A tévében meg az eszelős Usztics Mátyást látjuk bakaruhában, és a sűrűn kijózanodó Stohl Buci küzd a tűzvonalban. És most letehetjük a tollat, s megpihenhetünk. Munkácsi Miklós kihívása óta (melyet Dögkeselyű címmel filmesítettek meg) nem olvastam igazi, hiteles magyar bűnügyi regényt. Szegény Tar Sándor is írt ilyet (azt hiszem Galambok volt a címe), de sajnos az is meglehetőst felejthető volt.

Bűn a lábtörlő alatt

És most Thomas B. Rrunner megszólalt a maga hangján, s ez jó. Vitathatatlan noire stílusban alkotott Magánbűnök c. prózaválogatása sikeresen találta el a kényes egyensúlyt. Míg Stephen King, Clive Barker, K. P. Dick világában a metafizika rémei egy másik világontológiát tételeznek fel, itt a saját rémképeink bennünket várnak a lábtörlő alatt. A főszereplőt alighanem Philiph Marlowe ihlette meg (Raymond Chandler), van is egy olyan története, ahol az írás elején megismert hölgyalakot átír a narratíva, amivel (mármint ezzel az írói fogással) korábban már találkozhattunk az Elkéstél Terry! c. Chandler regényben. Bűnügyi történetet írtam. Noha nem szerepel benne láncfűrészes sorozatgyilkos, és az igényes szadomazochizmus, meg kell tapasztalnunk, hogy míg Chandler világában, és a jó Dashiell Hamett-nél a bűn összefonódott a korrupcióval és az erőszakkal, itt a bűn belesimul a mindennapokba, akár egy drágán kivitelezett padlófűtés. És ez a világ T. B. Runner írásai óta már korántsem lesz olyan barátságos, mint volt, akár Ózdon járjon az ember, akár Szegeden. Ezt azzal éri el az író, hogy alteregója mintegy véletlenül kerül elő. Sohasem ő mozgatja a történet szálait, inkább csak megfigyel, időről-időre összefoglalja nekünk, hogy mit is tudhatunk az elkövetett bűnről./Ez a szerkesztésmód uralja a Körjárat és a Jött egy spanyol c. írást). A történetek főhőse egy ügyészből bártulajdonossá felküzdött Kántor András nevű alak, kit mindezideig Chandler "istállójában" edzettek. Főhőse változatos magánéletű, de a bajban mindig csak magára számítható, rezignált és szarkasztikus csapos, aki különböző bonyodalmakba keveredik, melyből azt érthetjük meg alaposan, hogy a bűn világa máris közelebb van hozzánk, mint azt gondoltuk volna.  Aki előbb ügyész volt, s aztán csapos, az igazán jól értheti mindezt. De a többiek is. Az író jól szerkeszt. Írásaiban a kohézió a fejezetzárás eszköze: minden fejezet végén van egy horog, amely már át is ránt bennünket a következő fejezetbe. Írásaiban még sok mindent a véletlenre bíz (ilyen a gitárba dugott lakáscím), de az viszont olvasó és a főhős egyszerre tölt ki a linearitás mentén. És mindent kárpótol a csendes, fanyar humor, rezignáltság, mely át meg átszövi a kötetet. és ott van nekünk epizodistának az egyébként is színes egyéniségű Krepp, aki az egyik szereplő tervezett házasságáról azt mondja, hogy az a börtönlelkésztől is függ, de mivel a börtönkórus énekli a gyászindulót, az már olyan, mint amit Mandula írt, helyesebben Mendelssohn- igazítja ki a narrátor. Ilyenkor hiszem, hogy a boldogult Rejtő Jenő kacsint egyet az égből.

És sose árulja ki időnek előtte, hogy ki is a gyilkos

 

Kerekes Tamás


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés