Makkai Ádám (szerkesztő): A csodaszarvas nyomában
A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából

.

1008 oldal, B/5, keménytáblás
„S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték.” – így meséli el a Csodaszarvas mondáját Kézai Simon Gesta Hungaroruma.

A Képes Krónikában szintén megtalálható a hun-magyar mondakör egyik legszebb története:
„Történt egy napon, hogy vadászni indultak, és a pusztában egy szarvasünő bukkant fel előttük; az menekült előlük, ők pedig a meotisi mocsarak közé is követték. Ott azután teljesen eltűnt előlük, és bár sokáig keresték, sehogyan sem akadtak a nyomára. Bejárták a már említett mocsarakat és állataik legeltetésére alkalmasnak találták. Miután apjukhoz visszatérve megkapták tőle az engedélyt, minden holmijukkal a meotisi mocsarak közé mentek, hogy állataikat legeltetve ott lakjanak. A Meotis vidéke Perzsia földjével szomszédos; egyetlen gázlót kivéve mindenfelől tenger fogja körül, folyói nincsenek, de bővelkedik füves területekben, erdőkben, halakban, madarakban és vadakban; a be- és kijárás azonban nehézkes. A meotisi mocsarak közé mentek tehát, és öt évig el nem mozdultak onnan. Mikor a hatodik esztendőben kijöttek, a pusztaságban véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik a férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak. Jószágaikkal együtt gyorsan elragadták őket a Meotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első zsákmány. Történt pedig, hogy abban a küzdelemben ama gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két leányát is elfogták, egyiküket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származtak azután az összes hunok, illetve magyarok. Történt pedig, hogy miután sokáig laktak a meotisi mocsarak között, kezdtek hatalmas néppé növekedni, s ez a vidék már sem befogadni, sem táplálni nem volt képes őket.”
"Örömmel teszek eleget Kiss Gábor felkérésének, hogy az angol nyelvű magyar költészeti antológiának szerkesszem meg a magyar párját. Létezik egy nyelvészeti körökben jól ismert szabály, mely szerint a kivándorló csoportok jobban megőrzik egy adott nyelv régiségeit, mint az otthon maradottak. Magyar és angol nyelvű irodalmi tevékenységem ismeretében, talán ez a tény ösztönözhette Kiss Gábort, amikor egy amerikai magyarhoz fordult a számtalan hazai kiválóság helyett. Az emigrációs életforma a magyar versekre való állandó emlékezést, a versek magunkban való mondogatását, valamint magát az írást így egyféle nyelvmegtartó erővé tette sokunkban, akik nyugaton lettünk magyar írókká, költőkké.(...) Jelen kötetünk egyik fő célja annak a klasszikus magyar vershagyománynak a felidézése, mely költészetünket fejlődésében mutatja be a kezdetektől. Elsősorban a lezárt életművek előtt tisztelgünk a Szent István-i millenium alkalmából. Az élő klasszikusok közül azok előtt hajtunk fejet. akiknek életműve ugyan még befejezetlen, de túlnyomó része már irodalmi kánonunk szerves része, s mint ilyen legalábbis részben befejezettnek tekinthető. Kötetünk ezért tankönyvnek is beillik. Másik fő célunk egy helyütt elérhetővé tenni azt a magyar versanyagot, amelyet csodálatra méltó műfordítás-kötetében Szabó Lőrinc "örök barátainknak" nevezett, kétkötetes munkáját a világlírára alkalmazván. A jelen esetben "örök barátunk" az olyan magyarul írott vers, amely a kórházi betegágyon eszünkbe jutva megvigasztal, és enyhülést vagy reményt ad a felépülésre, vagy az olyan, amely az ezeréves magyar történelem valamely jelentős eseményére emlékeztet. Esetleg első szerelmünket juttatja eszünkbe vagy a mindenki életében fel-felmerülő Isten-élményt, még akkor is, ha az illető ateista és az "Istenem" felkiáltás csak nagy veszedelem pillanatában hagyja el az ajkát." Makkai Ádám előszavából


Kutatók szerint a Csodaszarvas feltehetően az újjászületés, a megújulás, valamint a Nap, vagyis az isteni gondviselés jelképe.

A szarvas egyébként a magyar és a lengyel krónikákban is visszatérő motívum. Szent Gellértnek szarvas mutatja meg a bakonybéli monostor helyét, a váci egyház alapításmondájában szarvas mutatja meg Szent Lászlónak, hogy hová építse a székesegyházat, a lengyel krónikások szerint szarvas mutatja meg a magyar Szent Imrének, hová építsenek a lengyelek kolostort.

A néphagyományban pedig többféleképpen is ábrázolják: a Vas megyei Bucsun a századfordulón feljegyzett változat szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt; a Dozmaton fennmaradt történetben homlokán a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold, jobb veséjén az égi csillagok láthatók. Más dunántúli változatok szerint szarvának ezer ága-boga van, rajta ezer misegyertya, „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”. A csodaszarvas kis kerek pázsiton legelészik, vagy fekete felhőben tűnik fel.

A monda egyik legismertebb feldolgozása Arany János „Rege a csodaszarvasról” című költeménye.

„.

(forrás: wikipedia.hu)
A történet racionális felszíne alatt megbúvó mondai szálak csak alaposabb szemügyre vétel után sejlenek fel. Elsőként egy árulkodó nyom: a Hunor-Magor testvérpár anyjának neve: Eneth/Enee, az „ünő" szavunk régies alakja, tehát mindenképp egy szarvastehén-ősanya mítoszra utal. Gyanúnk még erősebbé válik annak fényében, hogy az obi-ugor eredetmondában, mely az új hazát mutató csodaszarvas-mondának minden bizonnyal legkorábbi formáját őrzi, minden szereplő állat: az ünőt két mitikus, totemisztikus törzsalapító szereppel bíró ragadozó, egy menyétfajta s egy madár üldözi s termékenyíti meg. A mítosz „humanizálása" nem Kézai Simon találmánya volt: az idők során fokozatosan halványult el a történetben a közösség őseinek tartott totemállatokra való utalás, s vették át helyüket emberi szereplők. Ebben az átalakulási folyamatban képez átmenetet a fentebb már említett, az Ezeregynap című perzsa mesegyűjteményben ránk maradt, A kék szarvas című történet, mely Kína ifjú királyának, Ruszvansadnak és Sahrisztani hercegnőnek egymásra találását beszéli el. Az ifjú király vadászat közben egy fehér, kék és fekete foltokkal pettyezett szarvasünőre akad, üldözőbe veszi, s végre egy forrás mellett észreveszi. Azonban az állat a vízbe ugrik s nyoma vész. Ruszvansad ezért a vezérjével a forrás mellett marad éjszakára. Reggel gyönyörű dallamra ébrednek, s egy palotát látnak maguk előtt, melybe belépve megtalálják a hercegnőt, aki levetette szarvas alakját s a király felesége lesz. Nyilvánvaló hát, hogy a magyar csodaszarvas-monda egy közös ázsiai eredetre visszanyúló, ősi totemisztikus eredetmonda teljesen humanizált, valószerű elbeszéléssé alakított formája, melyhez eredetileg szorosan kapcsolódott a lányszerzés később különválasztott története.

A monda további motívumai, a két üldöző és a vízen való átkelés szintén mélyebb jelentést hordoznak. A vízen túlra vezető szarvas a halhatatlanság ismerője, az élet-halál határfolyóján átlépni és átvezetni tudó isteni lény. A két vadász alakját illetően pedig valószínű, hogy a nomád társadalmakban gyakori, az egész népet megosztó, kétosztályú exogám házassági rendszer mitikus őseiről lehet szó, kapcsolatban állva a későbbi kettős fejedelmi államrendszerrel és a kettős királyság intézményével.

Hová is jutottunk tehát? Láthattuk, hogy bár a szarvas, mint csodatévő állat sok történetben megjelenik, a magyar csodaszarvas-monda eredtét Keleten kell keresnünk, a nomád népek totemisztikus eredetmondáiban. A középkori nyugat-európai mesék és keresztény legendák utat mutató, és/vagy lánnyá változni képes szarvasa - a szarvas-kultusz széles elterjedtsége folytán a helyi népek ősi mondakincséből is származhatott (a mítoszok szarvassá változó tündérlányainak neve: Helené, Elain, Tündér Ilona a szarvas indoeurópai nevéből - jeleni, elu, elain - származik), de a keresztes háborúk idején, iszlám közvetítéssel Ázsiából is érkezhetett.

Utolértük hát az űzött vadat. És meg is csodálhatjuk! Hogy hol? Csak a téli égboltra kell emelnünk a tekintetünket. Lapp legendákra támaszkodva tartja magát az az elképzelés is, hogy a csodaszarvas története ősi időkben egy konkrét égi jelenségre lett írva. A szarvasűzés történetének csillagképmása ugyanis minden ősztől minden tavaszig a fejünk fölött ragyog. A Cassiopeia-Perseus-Auriga csillagkép-hármas formálta szarvast ott űzik szakadatlanul a vadásztestvérek, az Ikrek, nyomukban egy vadászebbel (Canis minor). A szarvas lábainál a leányborjak (Pleiades), fent-mögötte a lapp mondákban Tiermesznek nevezett Ökörhajcsár nyilazza. A lapp hiedelem szerint addig áll fenn a világ, míg Tiermesz nyila le nem teríti a jávorszarvast. Hisz az égi szarvas agancsán hordozza az ég zárókövét, a Sarkcsillagot, s ha a nyíltól összerogy, az égbolt is a földre omlik. Még szerencse, hogy a Tejút egy keskeny gázlóján átszökellő, hátsó lábait hasa alá húzó szarvas utolérhetetlennek tűnik. Hisz mióta világ a világ, a téli esti égbolton mindig a menekülő szarvas tűnik fel s bukik alá elsőként - üldözőit pedig a nyomában, de lemaradva mögötte, örökkön-örökké.

Kulin Borbála

A TINTA Könyvkiadó reprezentatív kötete a csodálatos magyar költészetet mutatja be 1000 kiemelkedő alkotáson keresztül az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig. A népdalok és a kurucnóták mellett a szerkesztő 110 költőtől közöl verseket. A költők egy része mindenki által ismert, az irodalomtanításban tananyagként szerepel, mint például Janus Pannonius, Petőfi Sándor, Ady Endre. A szerzők másik része (Nyéky Vörös Mátyás, Kannás Alajos stb.) csak kevéssé van jelen köztudatunkban annak ellenére, hogy verseik közül jó néhány a magyar költészet kiemelkedő alkotása. A versgyűjteményben a költők rövid életrajza is megtalálható, ezért könyvünk tankönyvnek is használható. Egyetlen családi könyvtárból sem hiányozhat. A legbecsesebbi ajándék! 

A kötetet Buday György által készített 25 költőportré illusztrálja.