Leo Kessler: Kísértet Hadosztály
A cél a Maginot vonal német áttörése
Illetve megkerülése
Rommel toboroz
Rommel új alakulatot soroz
Duna International Kft
A mindenttudó fogpor
A második világháborút angol haditudósítóként megjárt, majd népszerű íróvá lett Leo Kessler könyvei a német hadsereg katonáinak nézőpontjából mesélnek a nagy világégésről. Könyveiből kiderül: közel sem volt mindenki fanatikus náci, "csak" katona – tették a dolgukat, ha ezerszer nem is tetszett nekik. Ismerjük meg a háború csatáit az ő meséikből is!
A SOROZAT KÖTETEI:
A Farkasfalka | Vér és jég | Véres hegy | Halálfejesek | Végső küldetés
A háború szajhái | A halál sólymai | Mészárszék | Az Asszaszinok völgye
Kitörés Sztálingrádból | Fekete lovagok | A Hess-roham
Otto "látszatháborúja" | Otto és az SS | A tankpusztítók | Otto villámháborúja
Kísértet-hadosztály | Sasok a hóban | Tűz Kabul fölött | A Harag Hadművelet
A háború rettenetét vizionáló íróa nyugati harctér valóságát látja lázálmaiban, azt láttatja olvasóival; kifordult beleket, halálra sebzett, vonagló paripákat, fölgyújtott falvakat, kivégzett belga hazafiak tetemét, hallja a dörgő ágyúszót, a halálhörgést, a sikolyt, a vezényszavakat, látja a húsból, lópatákból, sörényekből röpülő borzalmas eleven hidat. Iszonyatos látomása a háborúról olyan, mint James Jonesé,Helmuth Kirst-té Erich Marie Remaeque-é, Hemingway-é. Illik hozzá e téma, hiszen a háború olyan színeket és hangokat gyújt ki, olyan szenvedélyeket és helyzeteket teremt, amelyek a vérző színek festőjének palettájára, nagyzenekari muzsikájába valók. A pusztulás jeremiádáját vizionálja színes freskóvá. A kötet sikerének egyik titka a felkészültség, a terepismeret magabiztossága, a colour localt autentikusan megfestő elbeszélő teljesítménye
.
„ Leo Kessler regénye érzékenyen ragadja meg azt a folyamatot, amelynek során a társadalom tömegesedése a háborúról alkotott fogalmakat gyökeresen átalakította. A háború felfoghatatlan, minden korábbinál nagyobb mérete ezt az élményt egyedivé tették. Az író hitelesen ragadta meg az második modern, gépesített háború szcenarióját.
Kerekes Tamás
Azt álmodtam, hogy rakétaegységnél ügyeletes vagyok és elaludtam, rádőltem a kezelőpultra.
Bejött az ügyeletes, felpattantam és jelentettem.
- Főhadnagy elvtársnak jelentem, az ügyelet alatt semmi rendkívüli esemény nem történt.
- Nem történt? Az anyád keservit.
Hát Belgium hol van
LinkFloyd
A katona pénzért hal meg
(Rajkó Félix)
Leo Kessler a szemtanú segítségével láttatja a második világháború poklát, melyben mindenki vesztes, országának katonai túsza.
Az Eben-Emael erőd története is megér pár mondatot: ezt a harmincas években építették a belga-holland-német hármashatár közelében (EU-rajongóknak mondom: Maastrichttól egy köpésre), mindenféle haditechnikát belepakoltak, ami a korszellembe és a belga királyi kincstár kiadási oldalába belefért, s az volt a feladata, hogy a benne és a környékén állomásozó mintegy 1500 katona és több tucat tüzérségi löveg közreműködésével megállítsák (vagy legalábbis jó ideig feltartóztassák) az esetleg támadásba lendülő németeket. Akkoriban azt mondták, hogy hatékonyabb, mint az egész Maginot-vonal; a belga vezérkarban a latinos műveltségű tábornokok sok szeretettel csak fortissimus-nak, vagyis legerősebbnek becézték.
Napóleon a legkiválóbb zsurnaliszta, tisztában van azzal, hogy a valóságnak a képzelet a legkitűnőbb segítőtársa.”
1940. május tizedikén, pénteken hajnalban négy szakasz Fsj (ez 75 katonát jelentett, akik közül senki nem beszélt latinul) siklórepülők segítségével hirtelen megjelent az erőd felett, leszálltak és csupa olyasmit csináltak, ami a klasszikus, római-görög alapokon nyugvó európai műveltségképbe nem illeszthető ugyan be, viszont a munkaköri leírásukban szerepelt: lőttek, robbantottak, tán kést és lángszórókat is használtak, de a lényeg, hogy a fortissimust másnap délre elfoglalták, majd (a buli végére megérkező egyik német gyalogos-ezreddel közösen) 1200 hadifoglyot ejtettek
Ottó elkésett, de a végén előkerült.(TonioTroger)
A II. világháborúban több olyan alkalom is adódott, amikor Németország magához ragadhatta volna a győzelmet, ha másképp cselekszik, vagy épp Hitler nem erőszakolja rá az akaratát a vezérkarra. Ezen alkalmak birtokában Németország mindig birtokában volt a győzelemhez szükséges anyagi erőforrásoknak, mégis rendre kudarcot vallott. Az okok abban keresendők, hogy Németországban a háború megvívásáért felelős vezetők képtelenek voltak kihasználni a rendelkezésükre szolgáló előnyeiket. A német katonai vezetésnek három alapvetően gyenge pontja volt. Engedték Hitlernek, hogy magához ragadja az abszolút politikai és katonai hatalmat, másodszor fegyelmük akadályozta őket abban, hogy ellenszegüljenek az államfőnek. (Szerintem kivétel: Erwin Rommel) és ezt a vakfegyelmet olyan mélyen belesulykolták az állományba, hogy az is képtelen volt a szervezett, aktív ellenállásra Hitlerrel szemben. És harmadszor ez a fegyelem soha nem került igazán komoly szakítópróba alá, mert a tisztek és a közkatonák olyan mértékben nem tudták, hogy mi zajlik a frontvonal két oldalán, hogy soha nem volt információjuk elegendő az ellenálláshoz.
A háború korai éveiben túl sok volt a fegyelemből, a tudatlanságból és Hitlerből, s ezek voltak a felelősek a későbbi hibákért, amelyek megfosztották Németországot a kis híján elért győzelemtől. A háború utolsó éveiben, amikor a győzelem, azaz a végső győzelem már elérhetetlenné vált, és csak az elkerülhetetlen verség fenyegetése maradt, ez a három tényező hozott Németországra szükségtelen mértékű pusztulást, kétségbeesést és halált.
Ahol a német hadseregek vereségét kovácsolták, az a keleti hadszíntér volt, a hatalmas oroszországi hómezők. A német haderő kétharmada folyamatosan itt volt lekötve, de a keleti vereség története semmivel sem különbözik a nyugatiétól. Talán kiterjedtebb volt és keserűbb, de semmivel sem kevésbé teljes és végzetes.
A történelem folyamán nem esett meg túl gyakran, hogy egy fegyveres erő olyan alaposan és kíméletlenül vereséget szenvedjen, mint amilyenen a Wermacht részesült. (Németország veresége ellentmondani látszik a germán faj felsőbbrendűségébe vetett hitnek, ha arra gondolunk, hogy egy hadsereg katonai teljesítményét annak hadi arzenáljával, potenciáljával (lokátorok, anyahajók, atombomba) határozzák meg. Bizonyos körökben azt vallják, hogy elegendő repülőgéppel és hadi arzenállal bármilyen hadi hatalom képes kivívni a dicsőséget. De nemcsak Németország második világháborús veresége mond ennek ellent, hanem a franciáké Indokínában, (a francia vereség Dien Bien Phu-nál) vagy a vietnami amerikai kivonulás.
Shulman nem kevesebbet állít, mint hogy Németországnak elegendő haditechnika állt a rendelkezésre ahhoz, hogy több alkalommal is kivívja magának a végső győzelmet. Erre a tényre a Wermacht vezető katonai személyiségei több alkalommal is rávilágítottak. Mindig hangsúlyozták, akárhányszor Németország legnagyobb katonai balfogásairól beszéltek, de minden tábornok másban látta a végzetes hibát. Van, aki szerint el kellett volna foglalni Gibraltár kikötőjét, mások szerint Oroszország megtámadása volt a döntő hiba, mások a normandiai hadászati kudarcban látják a végzetes hibát. -Tehát nem érvényesült Németország következetesen hangsúlyozott technikai fölénye. A nürnbergi pertől függetlenül a Wermacht legalább három alapvető hibájára építkezik a bukáshoz vezető út: Hitler, fegyelem és tudatlanság.
Hitler katonai akarata és tisztánlátása tette lehetővé Csehszlovákia egy részének megszállását, Lengyelország egy részének megszállását, a Benelux államok lerohanását és Norvégia elfoglalását. Ráadásul a katonai sikerekből azonnal politikai tőkét kovácsolt. A háború második szakaszában azonban meghökkentő elképzelésekkel állt elő: feltételezte, hogy a különbéke után Anglia hadba száll Oroszország ellen.
Ugyanez a katonai "tehetség" a második világháború második szakaszában azonban a pusztulásba kergette a Wermachtot.
Jó könyv.
Számomra már csak egy kérdés maradt a kötet után, hogy az 1938-as Oster-összeesküvés és az 1944-es sikertelen merénylet közt miért nem lépett fel egységesen a vezérkar Hitler ellen. Egy Adolf Hitlerrel folytatott ingerült telefonbeszélgetés lezárásaként 1941 decemberében. (Rundstedt azt próbálta meg elérni, hogy Hitler vonja vissza a Moszkva körüli állások utolsó töltényig való védelmére utasítást adó parancsot.) A beszélgetés után Rundstedtet leváltották a hadseregcsoport éléről. Míg Ludwig Soucek híres művében (A bethlehemi csillagok nyomában) okkult fasiszta ideológiai elemeket is kimutat a Wermacht vereségében (Miért vesztette el Németország a II. világháborút? ),
Katonaként úgy vélte, hogy a németek képesek lehetnek a szövetséges invázió megállítására akár a szárazföld belsejében is. E kérdésben összekülönbözött Rommel tábornaggyal is, aki az Atlanti Fal megépítésében látta a győzelem kulcsát.
Hitler továbbra sem bízott tábornokában. Parancsnoki jogkörében korlátozta, utasításait végrehajtásuk előtt a Führer főhadiszállásával kellett jóváhagyatni. Csapatainak létszámbeli, fegyverzeti hátrányát és morális állapotát tekintve Rundstedt nem látott esélyt csapatai tartós ellenállására. Az invázió után elhangzott nyílt kritikája miatt eltávolították a Wehrmacht nyugati csapatainak parancsnoki posztjáról. Hamarosan rehabilitálták és a Hitler elleni merényletet vizsgáló Ehrenhof bizottság tagja lett, melynek működése során számos náciellenes szervezkedéssel gyanúsított tisztet zártak ki a Wehrmachtból és adtak át a bíróságnak.
1944 szeptemberére összeomlott a nyugati front. A szövetségesek előretörésére Rundstedtet visszahelyezték a Nyugati front vezérkarába. Ideiglenesen sikerült rendbe szednie csapatait és stabil frontot kialakítania a nyugati német határok mentén. 1944 decemberében ő vezette a nagy német támadást az Ardenneken keresztül, amely azonban utánpótlási nehézségek és a keleti front összeomlása miatt visszavonulással végződött. Rundstedtet végleg leváltották, miután az amerikai csapatok Remagennél sikeresen átkeltek a Rajnán. 1945 januárjában nyugállományba vonult.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az angol beteg és Rommel
1941-ben behívták a hadseregbe, és tartalékos tisztként az Rommel által vezetett Afrika Korpshoz került, ahol nagy távolságú sivatagi felderítőként szolgált. Budapestre visszatérve szerepet vállalt az üldözött zsidók mentésében. A háború után állítólagos náci kémként letartóztatták, és perbe fogták, de a népbíróság bűncselekmény hiányában felmentette.
Később angol segítséggel Egyiptomba szökött, ahol gépkocsik értékesítésével foglalkozott. 1951-ben európai útja során súlyosan megbetegedett vérhasban, amelyből Salzburgban nem tudták kigyógyítani. Sírja a salzburgi köztemetőben található.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mivel a Waffen-SS páncéloshadosztályai a Führer személyes tűzoltóbrigádjainak számítottak a Wehrmacht szükségesnek tartotta a szárazföldi haderőn (Heer) belül egy saját elit páncélosegység létrehozását. A Wehrmach számára idővel presztízskérdést jelentett, hogy a Waffen-SS-hez hasonló elit egységekkel rendelkezzen. Maga a hadosztály annyira elit jelleget sugárzott, hogy saját karszalaggal, és váll lappal rendelkezett, csakúgy mint a legtöbb Waffen-SS hadosztály, ám mégis, hogy még jobban megkülönböztessék magukat a Waffen-SS-től ők nem a bal, hanem a jobb ruhaujjukon viselték hadosztályuk nevét.
A Großdeutschland (továbbiakban GD) eredete 1943-ig nyúlik vissza amikor a főparancsnokság berlini épületeinek védelmére a hadsereg őregységet állított fel. Ezt az őregységet (mintegy válaszként a Waffen-SS megalakulására) gyors ütemben gépkocsizó gyalogezreddé fejlesztették, és ekkor kapta a GD nevet is.
Első bevetésükre Franciaországban került sor majd részt vettek Jugoszlávia 1941-es elfoglalásában is. A nyár folyamán meginduló keleti hadjáratban a Közép hadseregcsoport kötelékében vettek részt. Zsukov téli ellentámadása alatt a GD körülbelül 1000 elesetett és több mint 3000 sebesültet veszített.
Kék Hadművelet - Gépkocsizó Gyaloghadosztály
1942 tavaszán kezdődött meg az ezred gépkocsizó gyaloghadosztállyá történő átszervezése. Ennek keretében 14 db Pz III-ast, 42 db Pz IV-est, 21 db StuG III-ast valamint több tucat Sd.Kfz. 251-es lövészpáncélost, Mardert, 88-ast, 170, illetve 150 mm-es nehéztüzérségi löveget kaptak. Továbbá páncéloszászlóalját felszerelték még a T-34-ek páncélzatának áttöréséhez szükséges L/43-as csőhosszúságú 75 mm-es löveggel felszerelt Pz IVF2-esekkel.
A főparancsnokság fontos szerepet szánt nekik az 1942.nyári Kék hadműveletben: melyben az Oroszország déli részén felsorakoztatott szovjethadseregek szétzúzását és a stratégiai fontossággal bíró kaukázusi olajmezők megszerzését tűzték ki céljuknak. A GD-t a 4. páncéloshadsereg alá rendelték ekkor.
A hadosztály előrenyomulása során minimális szovjet ellenállással találta magát szemben ezért gyors ütemben haladt a Don folyó felé. 1 hét leforgása alatt megközelítőleg 200 szovjet páncélost semmisítettek meg, sőt 100.000 szovjet katonát is sikerült katlanba zárniuk. A hadosztály szerencséjére hamarosan É-ra a rzsevi kiszögelléshez irányították őket így nem kellett Paulus Sztálingrád felé nyomuló 6. hadseregének sorsában osztozniuk. Ám a Moszkva felé mutató rzsevi kiszögellést Sztálin komoly fenyegetésnek tekintette a fővárossal szemben ezért parancsot adott a felszámolására. A hadosztály itt kemény harcokat élt át amíg 1943 januárjában ki nem vonták az arcvonalból és D-re irányították a 6. hadsereg felmentésére tervezett támadáshoz.
Harkov (1.)
1943 januárjában és februárjában a hadosztály együtt harcolt a legnevesebb Waffen-SS hadosztályokkal úgymint a Leibstandarte SS Adolf Hitler-rel, a Das Reich-el, és a Totenkopf-al. Majd a város visszafoglalására tett 3. sikertelen próbálkozás után visszavonták. Mire a hadosztály megérkezett a Harkov melletti gyülekezési pontra csatlakozott hozzájuk az újonnan felállított GD páncélosezred Hyazinth von Strachwitz gróf vezetésével, 42 db Pz IV-e, és 9 db 58t-s Tigris I-es harckocsija melynek 88 mm-es lövege képes volt 2 km-ről is kilőni egy T-34-est. A hadosztály friss páncélosezredének ekkor azt a parancsot adták, hogy vezesse a szovjet téli offenzíva elleni válaszcsapást. 1943 márciusában kerültek szembe a szovjetek II. harckocsihadtestével.
Az első ütközetben a GD páncélosezrede kilőtt 46 db T-34-est amely új lendületet adott a támadásnak. Másnap azonban az ezred egy előkészített PaK (páncéltörő ágyú) frontba futott bele, melyet jelentős gyalogság is támogatott. Ennek a védvonalnak a felszámolását a Tigris I harckocsikra bízták amelyek félelmet nem ismerve belerontottak az ellenséges tűzbe és megsemmisítették a kiszögellést. Március 16.-án újabb 30 T-34-es esett áldozatául az ezrednek. Rá 2 napra a németek egy előkészített csapdával várták a szovjet támadó harckocsikat: hagyták, hogy a szovjetek bemerészkedjenek az általuk körülzárt faluba majd mikor az ellenséges tankok az oldalukat mutatták a németek felé a 88-as ágyúk eldördültek. Mire a nap leszállt a harcmezőn 90 ellenséges harckocsit sikerült a németeknek megsemmisíteniük.
Ezután több szovjet lövészhadosztály, és harckocsidandár is rohamozta a GD állásait, de mindegyik támadás kudarcba fulladt. Von Strachwitz büszkén mutatta a páncélosezredet meglátogató Heinz Guderian vezérezredesnek (a páncéloscsapatok főfelügyelőjének) a Harkovtól É-ra lévő harckocsitemetőben a több 100 kilőtt T-34-est. 1943 júniusában a hadosztály átszervezték páncélgránátossá, ennek értelmében még több páncélos - páncélozott járművet tudhatott magáénak (mint egy egyszerű páncéloshadosztály).
Kurszk: Páncélgránátos hadosztály
Miután a heves esőzések sártengerré változtatták Oroszország nagy részét, mindkét félnek elegendő ideje maradt a nyári hadműveletekre való felkészülésre (egységek újjászervezése, feltöltése). A szárazföldi haderő főparancsnoksága (Oberkommando des Heeres - OKH) kulcsszerepet szán a GD hadosztálynak a német vonalakba 80 km mélyen beékelődő kurszki kiszögellés felszámolására. Addigra a hadosztály olyan mértékű hírnévre, és népszerűségre tett szert a német tisztek körében (is), hogy ha valaki harci tapasztalatra, vagy kitüntetésre vágyott az az áthelyezését kérvényezte ebbe a hadosztályba. Emellett a hadosztály ékes példája volt annak, hogy a Waffen-SS által elért harci eredmények nem homályosíthatják el teljesen a Wehrmacht sikereit.
A kurszki csatára való felkészüléshez a hadosztály kapott két új Párduc zászlóaljat is (megközelítőleg 192 db Párducot vetettek be ebben a csatában). A hadosztály páncéloszászlóalja 1943 júliusára 80 db Pz IV-essel, 15 db Tigris I-el, illetve 150 mm-es Hummel, és 105 mm-es Wespe önjáró tüzérségi lövegeket rendelkezett. Ekkorra a 4 páncéloszászlóaljával a GD volt a legerősebb német páncélosegység a K-i fronton.
A hadosztály július 5.-én indította meg támadását, melynek célja egy fontos magaslat elfoglalása volt, hogy ezzel utat nyissanak a szovjetek D-i szárnyára csapást mérő páncélosok számára. A támadást a Tigris I-ek és a Párducok vezették, de szinte rögtön szovjet páncéltörő ágyúk kereszttüzébe kerültek, ugyanis a szovjetek egymásba kapcsolódó páncéltörő állások egész hálózatát építették ki a kurszki kiszögellésben. Sok Tigris I-es aknára futott, és számos (még korai gyártmányú) Párduc harckocsi kigyulladt műszaki hibák folytán. Ennek ellenére a németeknek sikerül visszaverniük Párduc tankjaikkal egy amerikai General Lee harckocsikkal felszerelt szovjet harckocsidandár ellentámadását. A következő hat napban a németeknek tankjaik műszaki problémáival kellett megküzdeniük, így elvesztették a gyors, és meglepetésszerű támadásuk előnyét, és a Citadella hadművelet véres anyagcsatává változott.
A hadosztály minden nap tucatjával lőtte ki az ellenséges harckocsikat, és ágyúkat valamint száz és száz hadifoglyot ejtett mindhiába. Július 12.-re a GD hadosztály már csak 22 db Pz IV-essel, 38 db Párduccal, és 6 db Tigris I-sel rendelkezett. Ezen a napon a szovjetek megindították nagy erejű ellentámadásukat, amikoris több száz T-34-es rontott neki a hadosztály vonalainak, de nem sikerült megfutamítani a hadosztályt. 13.-án a hadosztály újból nekilendült immár utolsó támadásának, de ismét egy kiépített PaK frontba ütközött ami több mint 100 beásott harckocsit, és páncéltörő löveget foglalt magába. Ennek áttörése már meghaladta a hadosztály képességeit, ezért támadásuk végképp megrekedt. A hadosztály kiszögellés D-i részén harcolt, amíg 1943 július 18.-án vissza nem vonták Tomarovka-ba.
A kurszki csata során a hadosztály több mint 263 szovjet harckocsit, 144 páncéltörő ágyút, 22 tüzérségi löveget, 11 sorozatvetőt semmisített meg. A GD hadosztály (az eredmény tükrében elfogadható) vesztesége 10 db Pz IV-es, és 43 db Párduc volt, ám sok harci járművük igényelt kisebb nagyobb javításokat, így a július 5.-én harcba indult páncélosainak csak alig 1/3-a maradt bevethető állapotban, illetve a hadosztály személyi állománya is jelentősen megfogyatkozott. Hitler a GD-ot kivonta a D-i szárnyról, és átvezényelte az É-i szárny támogatására. A hadosztály harckocsijait, és felszerelését azonban alig pakolták le a vasúti vagonokról amikor egy Harkov környéki újabb szovjet offenzíva visszaverése miatt ismét bevagonírozták és útnak indították őket.
Visszavonulás, védekező harcok - Harkov (2.)
Négy szovjet hadsereg Harkov közelében 80 km széles rést ütött a 4. páncéloshadsereg vonalán és ezen a résen több mint 2000 db T-34-es indult meg D felé. D-i irányból a Das Reich, és a Totenkopf Waffen-SS hadosztályok indultak a támadás visszaverésére, míg É felől a GD és a 7. páncéloshadosztály mért rájuk ellencsapást. Von Strachwitz ezrede egy új Tigris-zászlóaljal kiegészülve indult ellentámadásra. Ekkorra a páncélos gróf immáron több mint 100 harckocsit: kb. 40 db Párducot, 40 db Tigris I-est, és 30 db Pz IV-est tudott bevetni.
Ekkora erővel egyetlen másik Wehrmacht alakulat sem rendelkezett ezért a GD páncélgránátos hadosztályt szuper páncéloshadosztálynak kezdték nevezni. A két fél a sík sztyeppén összecsapott egymással. A szovjetek szűnni nem akaró hullámokban küldték harckocsijaikat a németek ellen ám azok jóval magasabb fejlettségükből adódóan már hatalmas távolságokból is képesek voltak kilőni a T-34-ket (naponta átlagosan 40-50-et). Természetesen ezidő alatt a hadosztály páncélgránátosai véres harcokat vívtak a szovjet gyalogsággal. A hadosztály ismét megállított egy szovjet előretörést, ám ez sovány vigasz volt, hiszen a német arcvonal továbbra is gyenge maradt. Emiatt a hadosztályt a főparancsnokság visszavonta a Dnyeper folyó vonala mögé. A Dél hadseregcsoport visszavonulásának fedezését a hadosztály kapta feladatául. Ám a folyó német kézen lévő partja hamarosan szovjet kézre került. A GD az elkövetkező három hónapot tűzoltóbrigád szerepben töltötte, vagyis egyik válságos helyzetben lévő frontszakasztól, arcvonaltól a másikhoz rohant, hogy betömje a réseket.
Románia
1944 márciusára a szovjet támadás Románia határán kifulladt így a németek kissé össze tudták szedni magukat, át tudták csoportosítani megtépázott hadosztályaikat. Ekkor a GD hadosztály a hadosztály történetének talán leghíresebb parancsnoka a mindössze 150 cm magas arisztokrata származású, fáradhatatlan, Hasso von Manteuffel altábornagy vezette. Áprilisra Manteuffelnek sikerült erős védőállásokat kiépítenie a román határváros Targul Fumos közelében.
A tábornagy hadosztályát úgy állította föl, hogy előre helyezte el a páncélgránátosokat a kiépített árokrendszerekben és bunkerekben, a tüzérséget, és a 88 mm-es légvédelmi lövegeket pedig mögéjük helyezte el de úgy, hogy azok a hadosztály teljes arcvonalát tűz alatt tudták tartani egy esetleges szovjet támadás alatt. A tartalékot a 25 db Pz IV-essel, 10 db Tigris I-esssel, és 12 db Párduccal rendelkező páncélosezred valamint 25 db StuG III-assal rendelkező rohamlöveg zászlóalj képezte. A klasszikusnak mondható védelmi ütközethez már csak a Vörös hadsereg hiányzott. Miután a szovjet tüzérség szokásos módon tüzérségi előkészítés jegyében egész nap lőtte a német állásokat, május 2.-án megindultak a harckocsik. A német páncélgránátosok hagyták, hogy az első hullám 25 db T-34-ese átgördüljön lövészárkaik felett így tökéletes célpontot nyújtottak az álcázott 88-asoknak. Néhány perc leforgása alatt a támadók felét megsemmisítették, míg másik felüket a páncélosezred harckocsijai semmisítették meg. A második hullámot alkotó 30 db T-34-es az arcvonal mögötti magaslat lejtőjén megbúvó rohamlövegek lőtték ki (saját veszteség nélkül). Ezután a szovjetek látva, hogy rosszul áll a szénájuk a harmadik hullámban 7 új, 122 mm-es ágyúval felfegyverzett Joszif Sztálin II-es nehéz-harckocsijukat küldték támadásra amelyek már több mint 3 km távolságból is képesek voltak átütni a Tigris I-es harckocsik páncélzatát. Von Manteuffel Tigris I-es tankjait küldte ellenük ám ezeknek minimum 1,8 km-re meg kellett közelíteniük szovjet ellenfeleiket, hogy a vékonyabb oldalpáncélzatukat eltalálva sikerrel vehessék fel velük a harcot.
Végül ily módon négy JSZ II-est sikerült harcképtelenné tenni, míg a visszavonuló hármat az őket üldöző Pz IV-esek lőtték ki hátulról. A következő támadás során a szovjetek T-34-ikkel betörtek egy Targul Fumos közelében elhelyezkedő faluba (a hadosztály jobb szárnyán). Von Manteuffel azonnal a helyszínre sietett egy Pz IV-es zázad élén ahol 30 szovjet harckocsit kilőttek, a többit pedig megfutamították. Az elkövetkező napokban a szovjetek újabb és újabb rohamai dacára a GD hadosztály kitartott. Végül a szovjetek május 5.-én visszavonták csapataikat! A szovjet veszteségek 350 harckocsira rúgtak, továbbá Von Manteuffel szerin további 200 megsérült. A németek mindösszesen 10 harckocsit veszítettek a küzdelemben.
A Baltikum
1944 júniusában a háború legnagyobb szovjet offenzívája szétzúzta a Közép hadseregcsoportot, és egy tátongó rést szakított ki a német védelmi vonalakon. A Vörös Hadseregnek ezzel az arcvonal középső részén sikerült kiűznie a németeket a Szovjetunió területéről.
A harcok ettől kezdve Lengyelországban folytak. Augusztus 1-jén a szovjet csapatok elérték a Balti-tengert és elvágták a Riga körül tömörülő É hadseregcsoport visszavonulási útját. A főparancsnokság, hogy elkerülje a hadseregcsoport bekerítését, újból a GD-hoz fordult, hogy felmentség a csapdába esetteket. A hadosztályt először a K-Poroszország és Litvánia határán fekvő Vilkoviskenbe (mai Vilkavikis) irányították, hogy ott felszámoljon egy szovjet gárda harckocsihadtestet. A támadáskor a hadosztály közel 350 harckocsija, és egyéb páncélozott járműve indult meg a cél felé, de rövid időn belül kiderült, hogy az ellenség velük szembe több száz Joszif Sztálint, SzU-100-ast, és SzU-122/152-t állított fel. Von Manteuffel mindenképpen el akarta velük kerülni a frontális összecsapást így úgy manőverezett hadosztályával, hogy azok a szovjet harckocsik oldalába kerüljenek. A német támadás eredményeként a szovjetek 70 harckocsit és 60 páncéltörő ágyút vesztve vonultak vissza.
Augusztus vége felé megindult a felmentő támadási kísérlet a Riga környékén csapdába esett É hadseregcsoport felmentésére. Néhány bekerített alakulatnak sikerült a biztonságot jelentő német állásokat elérnie, ám a sokszoros túlerővel szemben a GD tehetetlennek bizonyult. Mire augusztus 23-ra a felmentési kísérlet végképp kifulladt, a hadosztály összes harckocsija megsemmisült, vagy megsérült és javításra várt. Páncélosezrede csak az új Tigris I-es és Párduc harckocsik megérkezése után vált ismét bevethetővé. A Vörös Hadsereg addigra 19 gyalogoshadosztályt és 5 harckocsihadtestet sorakoztatott fel a német vonalakkal szemben. Majd 1944 októberében megindították támadásukat. Ennek eredménye az lett, hogy a GD körüli gyengébb hadosztályok összeomlottak, és maga a GD hadosztály is hosszú napokon át gyakorlatilag a bekerítés ellen harcolt. Ám végül sikerült egy szilárd utóvédet kialakítania a hadosztálynak Tigris I, és Párduc harckocsijaiból amiknek segítségével fel tudták tartóztatni az oroszokat. Így lehetővé tették, hogy a GD hadosztály, és a többi megtépázott hadosztályok visszavonulhassanak Memelbe.
A várost ugyan Hitler erődnek nyilvánította de a sokszoros túlerőben lévő Vörös hadsereg ellen a védők nem sokat tehettek. A város védőit K-Poroszországba menekítették.
Végjáték: Páncéloshadtest
1944 decemberének folyamán a GD hadosztályt újjászervezték, és ennek keretén belül létrehozták a GD páncéloshadtestet. Papíron a GD hadosztály mellett a hadtest részét képezték még a Brandenburg, a Kurmark, és a Luftwaffe Hermann Göring páncélos-hadosztályai, valamint a Führer gránátosandár, és a Führer Begleit dandár. A valóságban azonban ezeket az alakulatokat sohasem vetették be együtt, igazi hadtestként. Harci veszteségeik, valamint az utánpótlás akadozása miatt sohasem állt rendelkezésre elegendő katona és felszerelés. Amikor a szovjetek 1945 januárjának közepén megindították következő támadásukat a GD hadosztály utoljára csapott össze a Vörös hadsereggel. K-Poroszország erdeiben heteken át tombolt a véres küzdelem miközben a hadosztály fokozatosan Königsberg (mai Kalinyingrád) felé szorult vissza. 1945 márciusára a hadosztály létszáma 4000 főre zsugorodott. Utolsó páncélos ellentámadásukra március 17.-én került sor amikor 3 Tigris I-es indult a Balti-tenger partján még éppenhogy tartott talpalatnyi föld védelmére. A 3 páncélos legénysége az utolsó emberig harcolt, hogy fedezetet nyújtson a visszavonuló hadosztálynak. A hadosztály katonáinak egy részét azonban hátra kellett hagyniuk (sebesültek, sérültek) mivel nem tudták őket kimenekíteni ezért ők orosz hadifogságba kerültek A hadosztály egyik része amit a Samland félszigetre evakuáltak még majdnem 1 teljes hónapig harcolt egyszerű gyalogosként míg végül hajóval Dániába szállították őket. A hadosztály másik részét a német Schleswig-Holstein tartományba evakuálták. Az eltelt 3 hónap alatt a hadosztály katonái közül több mint 17. 000-en vesztették életüket, és csupán a kimenekített pár 100 túlélőnek sikerült a viszonylagos biztonságot jelentő brit hadifogságba kerülnie.
Végszó
A Großdeutschland hadosztály felállítására eleve azért került sor, hogy a német szárazföldi haderő elit alakulataként részt vegyen Hitler K-i hódító háborújában. A hadiszerencse fordultával azonban szerepe kissé megváltozott: immáron nem a támadások vezetését bízták rá, hanem a száz sebből vérző német arcvonal egyben tartását. A német hadiipar legkorszerűbb harckocsijaival (Tigris I, Párduc) felfegyverzett Großdeutschland páncélosezred ragyogó harci sikerei végigkísérték a hadosztály küzdelmeit. Ezzel egyetemben kijelenthető, hogy a Großdeutschland hadosztály becsülettel végigküzdötte a II. Világháborút.
Kerekes Tamás