Tankpusztítók
Leo Kessler
A Csatornától egészen a Kaukázusig terjesztette fekete szárnyait, több mint kétezer mérföldnyi területet és háromszáz millió polgárt vonva árnyéka alá. Három diadalmas éven át egyik győzelmét a másik után aratta. És mint mindig, azok a vészjósló, fekete halálsólymok, a Stukák vezették a támadást. Csakhogy az idők változnak. Bár a Sas még mindig zúgott, a földön a csukaszürke hadsereg már érezni kezdte a téli szél jeges csípését, s egyre jobban szenvedett az újabb orosz tél erőteljes vadságától. Előttük a végtelen kiterjedésű, határtalan, fehér sztyeppe, ők pedig csak mentek, masíroztak egyre tovább és tovább, meg sem állva, egész a világ végéig. Legyőzhetnek-e valaha is egy ilyen hatalmas országot? Lehetséges volna
Lehetett volna más is talán?: Koncz Zsuzsa
A legnagyobb nehézség a levegő
Esnault Pelliere és André Hirsch urak asztronautikai díjat alapítottak, mert ideájuk szerint szégyen és gyalázat, hogy már nem ott vagyunk. A dolog hivatalossá vált, szakirodalommal, szervezettel, hivatalos helységgel, telefonnal, irodaszolgával. A kuratóriumnak néhány Nobel díjas is tagja. Meglepő, hogy Cook még nem tagja az igazgatótanácsnak. Ez az egyetlen körülmény, ami szkepszissel tölthet el. Egy utazás, aminek a végcéljánál nem áll aranybetűs sapkával a fején egy Cook-hivatalnok, nem szeriőz.
(Márai Sándor)
A szakvéleményt már csak a légzés izgatja, az utazás másodlagos. Az összes nagy dolgok így kezdődtek. Róma alapítása, a kereszténység, Amerika felfedezése, a világháború:e gy igazgatótanáccsal, aminek vállalkozó szellemű urak voltak a tagjai, akik elhatározták, hogy a dolog jó, és meg kell csinálni. Ha az igazgatótanács szerencsés összetételű, van ideje ülésezni, a végén meg is csinálja, amit akar. El fogunk jutni a Holdba, előbb vagy utóbb. Igenám de egy másik aviatikai igazgatótanács bejelentette, hogy a kereskedelmi aviatika megbukott, mert az csak 16 000 méteres magasságban rentábilis, de az is csak úgy, ha elered a pilóta orra vére. A vezetőjük papírral és ceruzával ki is számította nekem, hogy New York-Párizs útjának megtételéhez, azaz Lindbergh útjához három kilométeres magasságban harminchat órára volt szükség. Tizenhat kilométeres magasságban egy ötszáz lőerős gép minden veszély nélkül három óra alatt meg tudja tenni. Ez az ember az interasztrális utazásról, mint valami elintézett attrakcióról, a hideg őrülteknek azzal a nyugalmával beszélt, ahogy Kolumbusz magyarázhatta a maga kirándulásainak lehetőségeit az embereknek, akik biztosan tudták, hogy a Földet egy elefánt tartja a hátán. És amíg csak itt röpdösünk, két-három kilométeres magasságban, a repülés változatlanul sport marad. Tizenhat kilométeres magasságban már üzlet. Csak a légzés
Most, hogy egy komoly igazgatótanács kezd komoly szuszogással a csillagok felé lélegzeni, nem árt megcsinálni a kalkulációját a Vénusz üzleti távlatának. Holnapra már riport lehet a Vénuszból. És holnapután egészen jó üzlet lehet belőle-exportpiac és kereskedelmi kikötő.
Kerekes Tamás
Nehéz helyzetben van a német hadsereg. A Sztálingrádnál elszenvedett vereség óta egyre csak hátrálni kényszerülnek az anyaország felé, a Vörös Hadsereg pedig feltartóztathatatlan armadaként lohol a nyomukban. Az Első SS Stuka-ezred folyamatosan bevetésen van; feladatuk az előretörő szovjet páncélos ékek felmorzsolása, azonban az oroszok tanultak az eddigi hibáikból és felkészülten várják az ég felől érkező támadásokat. Ráadásul a vörös légierő új vadászrepülőgépei minden tekintetben felülmúlják az ellenfeleiket. Mindezek miatt az eleddig halálosnak bizonyuló Junkers Ju 87-ek egyre-másra alulmaradnak a csatározásokban.
Az egyik – szinte öngyilkos – bevetés alkalmával De la Maziére, Hanno von Heiter és a minden lében kanál Hannemann a teljes káosszá váló csatározásban az ellenséges vonalak mögött landolnak sérült, harcképtelen gépeikkel. Embert próbáló feladat áll előttük, hiszen valahogy el kell érniük a német vonalakat és át kell jutniuk a fronton. Ha a vörösök kapják el őket, az egyenlő az azonnali és biztos halállal. A „díszes” társaság így gyalog vág neki a téli orosz sztyeppének, hogy valahogyan hazaérjenek.
Miközben „hőseink” a mínuszokkal és a rájuk vadászó oroszokkal küzdenek, az Első SS Stuka-ezredet Hitler kivonja a frontról és hazarendeli. A megdöbbent Greim ezredes – az ezred parancsnoka – egyenesen a Führernél köt ki, aki nem kisebb meglepetést tartogat számára, mint egy teljesen új Stuka konstrukciót. Az új gép szinte megegyezik a régivel, azzal az „apró” különbséggel, hogy bombák helyett egy páncéltörő löveget hordoz és az égből alázuhanva puffogtatja az ellenséges tankokat. Ettől az új fegyvertől nem kevesebbet várnak, mint hogy a tavasszal Kurszknál indítandó offenzívában a németek felé billenti majd a mérleg nyelvét.
(Leo Kessler története – így az Első SS Stuka-ezred is – teljességgel a fantázia műve. Az SS-nek soha nem volt repülőgépes alakulata.)
Leo Kessler – azon túl természetesen, hogy fontos szerepet ad regényében a háború pusztításának, az embertelen küzdelemnek nagyon is naturalisztikus, némely esetben gyomorforgató ábrázolásának – folytatja az Első SS Stuka-ezred történetének elbeszélését. Tanúi lehetünk, hogyan próbálja a dicsőséghajhász báró Karst kihasználni, hogy – Greim ezredes nagy kedvence – De la Maziére legjobb tudomása szerint már alulról szagolja az ibolyát. Szépen kirajzolódik előttünk a „gerinctelen féreg” figurája, akit csak utálni lehet és minél többet tűnik fel a regényben, annál inkább azt várjuk, hogy mikor iktatja már ki valaki végleg a képből. De báró Karst ízig-vérig csúszómászó kategória, aki nagy rutinnal fedezi le magát minden helyzetben és képes minden ellene irányuló végzetes támadás elkerülésére. Persze esetenként a megszégyenülést nem tudja elkerülni, de valahogy mindig sikerül kivágnia magát a szorult helyzetekből.
A tankpusztítók egyike Leo Kessler jól sikerült könyveinek. Akad azonban egy dolog, amit véleményem szerint nem kellett volna megtennie benne: ez pedig az önismétlés. Ahhoz már hozzászokhatott a Leo Kesslert olvasó, hogy megvannak azok a bizonyos szófordulatok és kifejezések, amelyeket szinte minden „hőse” kivétel nélkül használ. Berlin bombázásának és a pusztítás képeinek bemutatása azoban szinte szóról szóra megegyezik egy előző Wotan-os könyvben fellelhetővel, ami nekem nagyon nem tetszik. A szerző rengeteg II. világháborús könyvet írt, így óhatatlan, hogy bizonyos témák ne ismétlődjenek meg ilyen esetben. De, hogy – mai szóhasználattal mondva – copy-paste funkciót alkalmaz és kicsit belejavít… Nos, ez szerintem nem csinos. Ettől függetlenül a Leo Kessler megszállottaknak szigorúan kötelező darab. (ekultura.hu)
Tibetbe És Grönlandba kapaszkodott a fasiszta okkultizmus, avagy a megtagadott, pigmeus Ádám
Miszticizmus, okkultizmus a fasizálódó Németországban, avagy miért találtak tibeti arcvonásokkal rendelkező, rangjelzés nélküli tiszteket a berlini bunker körül?
A” Tél az én dolgom.” –Hitler mondta Guderian páncélos parancsnoknak.
A szubjektív parazitizmus hamvazószerdájától a Szakadék Nagyszállóig-és tovább
A szellemi előőrs: Guido von List
Egyszer s bécsi Szent István-katedrális alatti katakombákban elvesztette az emlékezetét, s a transzból magához térve, letérdelt egy kripta elé, esküt tett, hogy a jövőben a germán Kígyó- Istennek, Wotannak szenteli a katolikusok által bitorolt szentélyt. A különböző okkult, ezoterikus, antropozófus iskolák képviselői közt elsőként kapcsolja össze a keresztényellenességet a hagyomány ezoterikus újraértelmezésével, megteremtve a nemzetiszocialista politikai filozófia számára a lehetőséget a germán ősi hagyományok összekapcsolását a keresztényellenességgel, megspékelve a felsőbbrendűségi tudattal.
List aktív alpinista, Geiselberg vára környékén többször hipnotikus transzba esik, idegösszeomlása sem akadályozza meg abban, hogy barátainak tett kinyilatkoztatásában megjövendölje, hogy a pángermánság legnagyobb ünnepe a napforduló lesz, Az 1875. július 24-i napfordulón lelke közvetlen kapcsolatba került egy germán pap lelkével, aki a csatamező fölött őrködött kétezer éve. Ekkor határozta el, hogy a wotanizmus ideálját megteremti, amelyen felépülhet egy fajtiszta germán civilizáció. A tiszta faji származás igazolásának követelményei, melyet regényeiben ír le, bekerülnek a Harmadik Birodalom törvényei közé. Antiszemitizmusa közvetlenül pángermanizmusából ered, noha a germán rúnaábécé szimbolikus és mágikus jelentéseinek megfejtésében, módszertanilag hat a zsidó kabbalista nyelvhagyomány.
1900-ban kezd hozzá az újjászületett germán állami kultusz liturgiájának kidolgozásához, melyben javasolja egy ősi római tábor helyén egy hatalmas germán szentély felállítását. Itt évenkénti napforduló ünnepeket tartanak -szándéka szerint-, s itt történne a germán vér évenkénti megtisztítása, ősi germán rituálé alapján. A természet erejét szimbolizáló, sárkányokkal folytatott jelképes csatákat vívnának, viking hajóversenyeket szerveznének, amelyeken minden germán törzs képviseltetné magát. A bécsi Császári Akadémia visszadobja egyik írását, melyben List rekonstruálni óhajtotta a germánok vallását és szexuális mágiáját, amiben List germánellenes összeesküvést gyanít. Létrehozza a pángermán mozgalom titkos, ezoterikus tagozatát, titkos zarándoklatokat rendez Ostara vidékére, ahol még érezni Wotan leheletét. Az ő nevéhez fűződik a tízparancsolat wotani megfelelőjének megalkotása, és az első germán mantrák létrehozása.
A náci okkultizmus másik előfutára: Liebenfels. Ő a társadalmi darwinizmust kapcsolta össze a fajelmélettel és ezoterikus szimbolikával. Tanulmányozta a faji misztikával szorosan összefüggő szexuális kultuszt. Arra a következtetésre jutott, hogy a nem-árja emberfajok az emberi faj és az állati fajok érintkezésének gyümölcsei. A pigmeusokban mutatta fel az alacsonyabb rendű fajok ősképét. Ádámban is pigmeust látott. Tervezte árja szaporító kolostorok felállítását. Lapja, az Ostara, Hitler kedvenc olvasmánya volt. A jeles tudós Atlantisz népét tartotta az ún. isteni theozonok leszármazottjainak, akik ismerték az árják faji misztikáját, szavak nélkül érintkeztek, bolygónk elektromágneses mezejére is hatást gyakoroltak, képesek voltak kataklizmákat előidézni. A faji misztika védelmezőjének látta Mózest, Krisztust, igaz, Platónt is. Szertartásaihoz írt imakönyve 1400 oldalt tett ki, a rend legszigorúbban őrzött titkai közé tartozott. Tevékenyen részt vett az Ébredő Magyarok egyesületében, mivel a húszas években Magyarországon élt, Hitlert ő áldotta meg, ezt írta róla rendjének: ”Hitler a tanítványaink közül való. Pontosan ő valósítja meg eszméinket.”
A folyamatban fontos szerepet játszik a Fényes Páholy (Vril Társaság) tagja, Hanussen, Hitler asztrológusa, aki 1932-ben, a választásokon vereséget szenvedett Hitlernek megígéri, hogy megkaphatja a hatalmat, ha birtokába kerül egy mandragóra, amelyet teliholdkor talált egy mészárszék udvarában.
Elhozza A MANDRAGÓRÁT, s Hitler egy év múlva kancellár lesz. Szintén fontos szerepet játszik a Berlin-Tokio tengely megteremtésében a magyar Trebitsch, aki magát a kínai népet szólította fel Buddha nevében, hogy keljenek fel a kínai uralom ellen, ő lesz az, aki azonosítja a német rózsakeresztesek mítoszát a germán Drang nach Osten-nel, s vízionálja, hogy Németország jövője Keleten van. Innen már csak egy ugrás Tibet.A Thule( az utolsó északi pont,)legalkalmasabb jelöltje a keresztényellenes és antiszemita harcban Adolf Hitler lett, hisz csillagjegye a Mérleg volt. A Thule nemcsak a hiperboreászi, sarkköri civilizáció központját jelentette, ahonnan a germán faj származott, hanem Hitler szülőföldje is a Mérleg jegyében állt, mint Tibet, Ahová az SS tudományos expedíciókat vezetett.
A magyar olvasó minderről eddig keveset tudhatott. Aki figyelmesen olvasta Lukács György híres munkáját, Az ész trónfosztását, az a német irracionalizmus kialakulásának gyökereit Hegel Trendelenburg kritikájában látja, az ész megvetésében, Kirgekaard szubjektivizmusában. Lukács nem hibáztatja Fichtét a nemzetállam víziójának megalkotásában, és méltatlanul elítéli Nietzchét. A jeles kommunista ideológus Chamberlain és Gobineau munkáját közvetlenül Rosenberg és Goebbels előfutárának látja, kevés szó esik Evoláról, Guenonról, s ez most nagyon kínos lesz: Hamvas Béláról, noha alternatív történelemértelmezésük ugyanúgy a történelem irracionális olvasata, mint azoké a pángermán szerzőké, akik szellemi gyökereiket a magas Északon, vagy megdöbbentő módon Keleten, vagy épp Tibetben keresték. Mellékelem ugyan az interneten fellelhető cikkeket a nácizmus ezorerikus és okkult gyökereiről, de eddig magyarul mindeddig nagyon kevés munka született.
Ám mégis volt. Soucek, A betlehemi csillag nyomában c. könyvében vagy egy fejezet: Miért vesztette el Németország a háborút?
Itt már a magyar olvasó is olvashatott Hörbigerről, a jégvilág-elméletről, Hitler abban a meggyőződésben élt, hogy közvetlen szellemi kapcsolatban áll a magas Észak ősi germán isteneivel, s a hideg, a tél az ő uralma alatt van. Innen magyarázható Guderian páncélos tisztnek tett kijelentése. Tudtunk e fejezet kapcsán a Kelettel fenntartott okkult kapcsolatról is, innen a Tibethez fűződő
Mágikus viszony, amibe mulatságos módon belekeveredett a korszak nívós magyar szélhámosa, Trebitsch- Lincoln is.
A könyv két dolgot mutat meg világosabban. Az egyik, az, hogy ha egy új politikai éra jut hatalomra, akkor a politikai szféra legkülönbözőbb csoportjai fognak össze, hogy az új rendszer legitimizációját felmutathassák, és emmiatt kérnek szert az új hatalomban, másrészt az a jelenség, hogy a Harmadik Birodalom a náci szellemi gyökerek kutatásában jeleskedő tudósokat felvette az SS fizetési listájára őrnagyi, századosi rangban, mutatja a fasizmus fura eltökéltségét, hogy az irracionális tudást mégiscsak megbecsülje. De lehet, hogy egyszerűen csak arról a jelenségről van szó, amit John LeCarre így fejez ki, hogy „egy SS nem rendel el sortüzet, ha egy új öltönyről van szó…”
A könyv elolvasása után nem maradhat kétségünk, hogy a repülő csészealjak voltak-e Hitler utolsó tanítványai, s az is világos, hogy a Nibelungok tanulmányozása után tudunk-e tanácsot adni az USA hadseregének, vagy a Bundeswehr-nek, hogy energetikai szempontokból hova kerüljenek a városok és laktanyák.
A szerző nem még egy könyvet akart írni az ufókról, mint az SS titkos fegyvereiről, s Bormannról, mint farkasemberről, de az ezoterikus, okkult, irracionális elemek feltérképezése óhatatlanul elvezetett a képtelenségekhez, amik viszont valóságosan jelen voltak a Harmadik Birodalom szellemi világában.
Az igazi Trebitsch (úgyis mind Kerekes Tamás)
Norman Spinrad 1972-ben megjelent „Vas álom” (The Iron Dream) című könyvében Adolf Hitler a húszas években Észak-Amerikába menekül, ahol sci-fi regényt ír. Newt Gingrich és William R. Forstchen „1945” című regényében az Egyesült Államok a második világháborúban csak Japánt győzi le, Németországot nem, így a hidegháború nem a Szovjetunióval, hanem Németországgal zajlik. A műnek nem jelent meg az ígért folytatása, ehelyett a két író az amerikai polgárháborúról írt trilógiát, amelynek első kötetében a Konföderáció megnyeri a gettysburgi csatát. L. Neil Smith „The Probability Broach” (1981) című írása az Egyesült Államok szövetségi kormányának bukását írja le a Whiskey-felkelés során.
A legújabb időutazós írások már nem csak egyéneket, hanem egész társadalmakat visznek a múltba, hogy újabb idősíkot alapítsanak. Az időutazás természeti katasztrófa, fejlettebb technológiával rendelkező földönkívüliek vagy rosszul sikerült emberi kísérletek révén történik.
S.M. Stirling „Sea of Time” trilógiájának „Island” című kötetében Nantucket-sziget lakói a bronzkorba kerülnek, ahol megalapítják a világ első szuperhatalmát. Eric Flint „1632” sorozatában egy nyugat-virginiai kisváros tesz időutazást a 17. századi Európába, ahol forradalmat robbant ki a Habsburgok ellen. John Birmingham „Axis of Time” trilógiájában az ENSZ haditengerészeti erői 2021-ből 1942-be mennek vissza, ahol segítik a szövetségesek harcát a németek és a japánok ellen (fejlett fegyvereikkel legalább annyi kárt okoznak, mint jót).
„Az emberek nem akarnak háborút. Miért is akarná egy szegény földműves az életét kockáztatni egy háborúban, amikor a legtöbb, amit elérhet az , hogy egy darabban visszajut a földjére. Természetesen az átlagemberek nem akarnak háborút sem Oroszországban, sem Angliában, és úgyszintén Németországban sem. Ez érthető, de végső soron az ország vezetői határozzák meg a vezérelveket, és mindig egyszerű az embereket magukkal terelni, legyen szó akár demokráciáról, fasiszta diktatúráról, parlamentről, vagy kommunista diktatúráról. Akár van beleszólásuk akár nincs a népet mindig a vezetők akaratának teljesítésére lehet venni. Ez könnyű, csak azt kell mondani nekik, hogy megtámadták őket, és kritizálni a béke híveit a hazaszeretet hiánya miatt, valamint azért amiért veszélynek teszik ki az országot. Ez ugyanígy működik bármely országban.” Hermann Göring - Nürnbergi Törvényszék naplója
A Luftwaffe a III. Birodalom légiereje, minden eszközbeli és stratégiai nehézsége, a vezetés elhibázott döntései, nemzetközi tilalmak és korlátozások ellenére félelmetes fegyvernemmé vált.
Norbert Hannig saját magát mindig egyszerű Front-fliegernek, „repülő közkatonának” tartotta, aki semmi különöset nem tett a II. világháborúban, csupán megannyi társához hasonlóan harcolt a hazájáért – és nem a Führerért.
Szerénysége ellenére azonban háborús pilótakarrierjének története vitathatatlanul lebilincselő, amely sajátos szemszögből világítja meg az 1939-1945 közötti világrengető eseményeket, különös hangsúllyal a keleti fronton történtekre.
Norbert középiskolásként ismerkedett meg a vitorlázórepüléssel, majd az iskola befejezése után önként jelentkezett a Luftwafféba. A két háború között kiképzett tiszti állomány tagjaként háborús szolgálatát 1943 márciusában a JG 54 pilótájaként kezdte meg a keleti front északi szektorában Leningrádnál. Eleinte Messerschmitt Bf 109-essel, majd FockeWulf Fw 190-essel repült.
Egyévnyi frontszolgálatot követően visszarendelték Németországba, ahol oktatópilótaként vette ki a részét az amerikai és a brit bombázókötelékek elleni küzdelemből. 1944 végén ismét Oroszországba került, ekkor már századparancsnoki beosztásban. Számos légi győzelmet aratott, míg végül 1945 áprilisában Dél-Németországba küldték sugárhajtású Me 262-es átképzésre. Utolsó bevetéseit ezzel a típussal teljesítette a JG 7 kötelékében. Több mint 200 bevetése során 42 ellenséges repülőgépet lőtt le.
Kessler könyve igazi remekmű, amiből érzékletes képet kaphatunk nem csupán a szovjet légierővel folytatott ádáz küzdelmekről, hanem a háború utolsó, kaotikus hónapjaiban a nyugati szövetségesek lehengerlő túlerejével szemben indított elkeseredett támadásokról, majd az azt követő hadifogságról is. Mindemellett Norbert fényképezési szenvedélyének köszön e könyvből megismerni.(Hajja és Fia Kiadó)
A LUFTWAFFE TÖRTÉNETE
Az 1918. november 11-i leszerelési határozat értelmében a német légi ütőerő valamennyi gépét el kellett pusztítani, vagy át kellett adni. Ez megtörtént, de nem tökéletesen, így az 1919-es lengyel felkelés idejére néhány gép újra a birodalmi véderők rendelkezésére állt. Az 1919. június 28-i békeszerződés azonban megtiltotta a 100 ezer főre korlátozott hadseregnek szerény repülőalakulatai birtoklását is. 1919. augusztusában egyetlen német gép sem repült katonai kézen, csupán a rendőrségnek maradt 1920. elejéig néhány százada.
A Junkers cég gyárat épített a Szovjetunióban és Svédországban, Malmö mellett. A németországi gyárakban alkatrészeket gyártottak mert ezt nem tiltotta a békeszerződés, és az országon kívül szerelték össze a gépeket. A békeszerződés korlátozta a motorok űrtartalmát, így jöttek létre a furcsa, hárommotoros konstrukciók, melyek három motorral már elegendő teljesítményt adtak a repülőknek (Fokker, Junkers). Dr. Vlaudius Dornier a régi gyártól néhány mérföldre, semleges erületen, Altenheimben a Constance-tónál építette fel gyárát. Ernst Udet a repülőgépiparban helyezkedett el és versenyzésre is alkalmas gyors gépeket gyártott, míg Warnemündében Ernst Heinkel állított elő olyan gépet ami gyorsaságával és manőverezőkészségével tűnt ki.
1926-ban lazultak a versailles-i szerződés repülőgépgyártásra vonatkozó béklyói, hogy immár megindulhasson a nagyteljesítményű repülőgépek építése. Mivel nemzetközi egyezségek megengedték korlátozott számú tiszt sportrepülő tevékenységét, ebben az évben megkezdődött egy új német légierő felépítése. Az akkori birodalmi védelmi erők a Birodalmi Közlekedési Minisztérium Légiközlekedési Osztályán keresztül megkapták a legteljesebb támogatást. A Lufthansa egy-egy pilótaiskolája évente kb. 100 pilótát képzett ki. Brüning kancellársága végére, mikor Hitler átvette a hatalmat, már több ezer jól kiképzett pilóta állt rendelkezésre. Az osztály vezetője 1934-ig a Pour-le-merite-viselő Ernst Brandenburg (szolgálaton kívüli) repülőszázados volt. A Rapallo-szerződés kibővítése egy megegyezéshez vezetett a Szovjetunióval, ami után a birodalmi haderő rendelkezésére bocsátották a lipezki repteret pilóták kiképzése és harcigépek berepülése céljából. A Luftwaffe számos későbbi vezető beosztású tisztje (Student, Wimmer, Jeschonnek és mások) végzett itt úttörőmunkát. A korábbi vadászcsoport-vezető és Pour-le-merit-tel kitüntetett Emil Thuy is itt zuhant le és halt meg egy Albatros L-76 felderítőgép berepülésekor. Dr. Brüning - 1930-32. között birodalmi kancellár - további támogatást biztosított ennek a vállalkozásnak. Miután Hitler 1933-ban átvette az irányítást, megparancsolta egy ütőképes fegyvernem létrehozását, mint katonai és politikai hatalmi eszközt, de ne feledjük, hogy a munka már a hatalomralépése előtt jóval megkezdődött. A német légierő születése ugyanannyi előnnyel, mint hátránnyal járt. Az előnyök a korlátlan anyagiakban, és ama kényszer hiányában álltak, hogy régi, elöregedett anyagot kelljen átvenni. Ezzel szemben álltak a súlyos hátrányok, mint a hiányzó fegyverzet-, és motorgyártás, valamint a megfelelő tisztek és személyek hiánya, mivel ehhez a hadsereg törzse nem volt elegendő. A Luftwaffe létrehozása 1933-ban még álcázottan történt. A pilótautánpótlást képzése ugyancsak álcázva, polgári oktatóközpontokban, mint a DLV-nél, a Deutsche Luftfahrt GmbH-nál (Német Légiközlekedési Kft) és a jelentősen kibővített Német Forgalmipilóta-Iskolában (Deutsche Verkehrsfliegerschule, DVS) történt. A Luftwaffe felfedése Hitler 1935. február 26-i rendeletével történt. A hivatalos, nyilvános bejelentést március 1-én tették meg.
A sokszor a világ legerősebbjeként dicsőített német légierő egy kudarc lett. De Franciaországtól eltérően ezért a kudarcért nem a repülőgépipar, hanem a legfelsőbb vezetés volt felelős. A Luftwaffe élén - létrejöttének teljes ideje alatt - a későbbi birodalmi marsall, Hermann Göring állt. Göringből, az első világháborús vadászszázadosból hiányoztak a beható vezérkari ismeretek. Ezen felül 1918. után csak politikusként tevékenykedett, és nem volt szakember a repülésben. Helyettese, az akkori légügyi államtitkár, később vezértábornagy Erchard Milch a Lufthansa igazgatójaként gazdag szakmai ismereteket és fejlett szervezőkészséget hozott magával. Később mégis csődöt mondott, amikor olyan feladatokat kapott (új típusok, sugárhajtás), amelyek veszélyeztették állását. Az első világháborúban ő is csak századosi rangig vitte. Amikor megalakult a Birodalmi Légügyi Minisztérium, a hét hivatalfőnöki kinevezésből csak hármat kaptak egykori pilóták. A Luftwaffe első három vezérkari főnöke sem pilóta volt, hanem a hadseregtől jött. Közölük Wever tábornok egy kimagasló adottságú személyiség volt alapos vezérkari képzéssel. Ő dolgozott a legrövidebb ideig a légügyben és alapos tervezőnek bizonyult. Visszatekintve ki kell mondani, hogy ő volt a legjobb képességekkel megáldott vezető a német légierőben, és az egyetlen, aki stratégikusan tudott gondolkodni. Az, hogy egy 1936-os repülőbalesetben életét vesztette, a Luftwaffe legnagyobb vesztesége volt. Kesserling tábornok is kiváló személyiség volt, aki jelentős energiát fordított a munkájára. Kétségtelen, hogy sosem ismerte fel a repülés fejlesztésében rejlő lehetőségeket. A vezérkar harmadik főnöke, Stumpff csak rövid ideig maradt. Ezt a szervezőtehetséget egy fiatal első világháborús hadnagy, Jeschonnek váltotta fel. Habár korábban egy oktatóezred parancsnokaként hírnevet szerzett magának, új hivatalában megbukott. Szerencsétlen személyzeti politikát folytatott, és az ő számlájára írhatjuk a Luftwaffe hanyatlásának nagy részét. Hasonló hibás döntések történtek a technikai hivatalban, melynek fontosságát folyton alábecsülték. Wimmer ezredes után presztizsokokból a technikai részletekben jártas fegyverkezési ütemező posztját egy repülési teoretikus, Ernst Udet kapta meg. Ez 1936. közepén történt. Weverrel és Loebbel együtt ugyan létrejött egy termékeny időszak, de Wever halála után Udet úgy érezte, hogy a feladat meghaladja erejét és inkább az öngyilkosságot választotta.
A légierő stratégiai felépítésén is egy óriási hézag tátongott. Már 1933-ban felmerült nehézbombázó repülők tervezése és építése, amit egészen 1936-ig halogattak, míg abban az évben törölték a megvalósítandó tervek közül. Az ipar nem tudott elég nagy motorokat gyártani. S bár 1933-ban a légierő feladata csak a Heer és a Kriegsmarine légi támogatása volt, 1934-re a vezetőség magáévá tette az ellenséges légtér támadásának valamint a honi védelmének a feladatát is, méghozzá nehéz osztályú repülőgépek nélkül. Csak 1939-ben, Hitler személyes parancsára kezdenek el újra nehézbombázókkal foglalkozni. Az eredmény az Angliai csatában sarkosodott ki, ahol az arra alkalmatlan légierőtől London, azaz területcél támadását várták el a csata második felétől. A csata első felében még eredményesnek is volt mondható a Luftwaffe, amíg stratégiai pontcélok támadására alkalmazták, mivel ahhoz megvoltak megfelelő eszközei.
A LUFTWAFFE SZERVEZETE
1934.
A légierőt még titokban, a Birodalmi Légügyi Minisztérium keretein belülről kellett irányítani. Birodalmi légügyi miniszterként Göring állt az RLM élén. Egyúttal titokban ő volt a hivatalosan nem is létező légierő főparancsnoka. Neki volt alárendelve a légügyi államtitkár, Milch, akinek a következő hivatalok főnökei tartoztak felelősséggel:
A-Hivatal (szervezés, irányítás)
B-Hivatal (légiközlekedés, légtérfelügyelet)
C-Hivatal (technika, fegyverzet)
D-Hivatal (adminisztráció, gyártásügy)
E-Hivatal (utánpótlás)
P-Hivatal (személyzeti ügyek)
1935.
A Luftwaffe hivatalos megalapításával az RLM lett a legfelsőbb állami hatóság mind a polgári, mind a katonai repülésben. Göring miniszteri kinevezése mellé megkapta a légierő főparancsnokét (Oberbefehlshabers der Luftwaffe, Ob.d.L.) is. Eme minőségében a szárazföldi erők és a haditengerészet főparancsnokai mellett a birodalmi hadügyminiszter és Wehrmacht-főparancsnok, azaz Hitler közvetlen alárendeltségébe tartozott. Az RLM ekkor a következő részekre tagolódott:
1. Központi Osztály
2. Légiparancsnoksági hivatal (vezérkar)
3. Általános Légügyi Hivatal (légiközlekedés, polgári repülés)
4. Technikai Hivatal
5. Légierő-Igazgatóság
6. Személyzeti Hivatal
7. Légvédelmi Tüzérségi és Légoltalmi Felügyelet
Kirendeltségként közvetlenül az RLM irányítása alatt álltak:
Königsberg I. Körzeti Légiparancsnokság
Berlin II. Körzeti Légiparancsnokság
Drezda III. Körzeti Légiparancsnokság
Münster IV. Körzeti Légiparancsnokság
München V. Körzeti Légiparancsnokság
Kiel VI. Körzeti Légiparancsnokság
Pilótaiskolák Parancsnoksága
Repülőgépgyártás
Megalakítása pillanatában a luftwaffe állománya:
900 pilóta
200 légvédelmi tiszt
17000 sorkatona
500 repülőgép
1936.
Változtatás az addigi Légiparancsnoksági Hivatalon belül a légierő vezérkari főnökére nézve. Ezentúl közvetlenül a légügyi miniszter és a légierő főparancsnoka személyének lett alárendelve, tehát nem tartozott többé számadással a légügyi államtitkárnak, akinek következésképp minden befolyása a vezérkarra megszűnt.
Újabb szervként a Légierő Utánpótlási Hivatalát, a Repülésbiztonsági és Eszköz-Felügyeletet, valamint egy 7., braunschweigi körzetet hívtak életre.
Ebben az évben állítják fel a Kondor-légiót, ami a Spanyolországban harcoló német légierőt fémjelezte. A tiszteket és a közkatonákat szabadságolták a Luftwaffétól és önkéntesen vettek részt a Spanyol polgárháborúban, ahol a szükséges létszám felett vettek részt Göring irányításával, mivel a cél az volt, hogy minél több katona szerezzen tapasztalatokat.
1939.
Röviddel a II. világháború kitörése előtt alakult ki a Luftwaffe végleges szerkezete. Még mindig az RLM volt a legfőbb hatóság. Ennek élén Hermann Göring, a birodalmi légügyi miniszter és légierő főparancsnok állt. Neki voltak alárendelve:
a légügyi államtitkár és a légierő főfelügyelője (Milch), akinek ugyancsak alá voltak rendelve:
• a légoltalom főnöke (Rüdel) a Légierő-Igazgatóság, Általános Légügyi Hivatal, és a Személyzeti Hivatal alosztályokkal;
• a „repülőgépgyártás főnöke” (Udet) a Technikai Hivatal, és az Utánpótlási Hivatal alosztályokkal, valamint a légierő próbatelepeivel;
• a „kiképzési főnök” (Kühl)
• a „híradási főnök” (Martini)
• a Központi Osztály főnöke (Witzendorf) az „Attasécsoport” és a Jogi osztályokkal, valamint a miniszteri hivatalfőnökök hivatalával;
a vezérkar főnöke (Jeschonnek);
a miniszteri hivatal főnöke és a légierő-bizottságok elnöke (Bodenschatz).
Harcászatilag a Luftwaffe légiflotta-, és légierőparancsnokságokra oszlott:
Berlin 1. légiflottaparancsnokság (Kesselring)
Braunschweig 2. légiflottaparancsnokság (Felmy)
München 3. légiflottaparancsnokság (Sperrle)
Bécs 4. légiflottaparancsnokság (Loehr)
Königsberg légierőparancsnokság (Keller)
Területileg a korábbi hét körzet helyett tíz kerületi parancsnokság jött létre:
I. Königsberg
III. Berlin