2011. 07. 09.
A.C. Clarke: A Mars titka
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Arthur C. Clarke A Mars titka

Metropolis Media Kiadó

 

Leszáll egy idegen űrhajó. A földi fogadóbizottság szeme láttára háromlábú, háromfejű lények lépnek ki belőle. Felállítják a tolmácsgépet és megkezdik a párbeszédet.
- Honnan jönnek?
- Kétmillió fényév, Zoak.
- Nálatok mindenkinek három lába van?
- Talaj egyenetlen, biztos járás.
- És mindenkinek három keze van?
- Dinnye, fő étel. Kettő fog, egy kanalaz.
- És mindenki három fejű?
- Speciális idegi tagozódás. Bal fej, tudomány. Jobb fej, művészet. Középső fej, koordináció.
- És nálatok mindenki ilyen kis furcsa fejfedőt hord?
- Csak a zsidók.

 

 

Nézze meg Arthur C. Clarke A Mars titka c. sci-fi könyvéhez készült trailert

 

A kiadó

 

Az emberiség túljutott az űr meghódításának első korszakán, a Föld körül keringő orbitális állomásokról továbblépett a Naprendszer szomszédos égitestjeire.
Martin Gibson, a sikeres SF-író a Marsra utazik, hogy beszámoljon az ottani kolónia életéről. Megérkezve azonban egyre több furcsasággal szembesül. A telep vezetői, akik eredetileg a hírverés által minél több embernek akartak kedvet csinálni az áttelepüléshez, most titkolózni látszanak. Sem a bolygó, sem az ott élők nem egészen olyanok, amilyennek az író várta őket.
Lehet, hogy a Mars korántsem annyira lakatlan, mint korábban hitték? És vajon miért nyilvánították hirtelenjében karanténná Phobos nevű holdját?
Az SF világszerte legismertebb nagymestere kicsit saját magát, álmait és vágyait írta bele ebbe a korai regényébe, amely döbbenetesen előlegezi meg későbbi munkásságának legmaradandóbb ötleteit, motívumait.

 

Részlet

A. C. CLARKE

A MARS TITKA

1

– Úgy, szóval ez az első alkalom, hogy felszáll – mondta a pilóta kényelmesen hátradőlve. Kezét tarkóján összekulcsolta, miközben hanyagul előre-hátra himbálódzott az ülésben. Ez azonban nem nyugtatta meg utasát.
– Igen – válaszolta Martin Gibson, szemét továbbra is a kronométer mutatójára szögezve.
– Mindjárt gondoltam. Ez a rész a történeteiben mindig elég gyenge, főleg amikor a gyorsulás következtében beálló ájulásról ír. Miért is írnak az emberek ilyen képtelenségeket, ezzel csak az üzletnek ártanak!
– Sajnálom – vonta meg a vállát Gibson. – De azt hiszem, a régebbi írásaimra gondol. Akkor még nem indult meg az űrhajózás, így a fantáziámat kellett használnom.
– Meglehet – mondta a pilóta némi rosszmájúsággal. A legcsekélyebb figyelmet sem fordította a műszerfalra, pedig az indulásig már csak két perc volt hátra. – Gondolom, vicces lehet, hogy miután már annyit írt erről, most maga is kipróbálja.
A „vicces” jelző – vélte Gibson – nemigen felel meg a valóságnak, de megértette a másik nézőpontját. Jó néhány regényhőse – még a gonosztevők is – ilyen helyzetben merev, hipnotizált tekintettel követte a másodpercmutató könyörtelen útját, izgatottan várva, hogy a rakéta néhány pillanat múlva kirepítse a végtelenbe. És most – mint általában történni szokott, ha valaki kivárja az időt – a valóság utolérte a képzeletet. Ugyanabban a helyzetben találta magát; mindössze kilencven másodperc választotta el a nagy pillanattól. Valóban vicces volt; a költői igazságszolgáltatás ragyogó esete.
A pilóta ránézett, láthatóan kitalálta gondolatait. Majd jókedvűen elvigyorodott.
– Nehogy megijedjen a saját történeteitől! Én egyszer fogadásból állva vártam meg az indulás pillanatát. Persze pokoli ostobaság volt.
– Nem félek – felelte Gibson, felesleges hangsúlyt adva kijelentésének.
A pilóta kételkedőn hümmögött, és lehajolt, hogy az órára pillantson. A másodpercmutatónak még egy kört kellett megtennie.
– Én nem kapaszkodnék így az ülésbe. Berillium-mangán. El talál görbülni.
Gibson szégyenlősen elengedte az ülés karját. Rádöbbent, mennyire mesterkéltek a válaszreakciói. Ettől azonban nem voltak kevésbé valódiak.
– Természetesen nem lenne valami kellemes, ha néhány másodpercnél tovább tartana ez az állapot – mondta a pilóta, még mindig kényelmesen ülve, de Gibson megfigyelte, hogy pillantása már a műszerfalra szegeződik. – Aha, beindultak az üzemanyag-szivattyúk. Ne aggódjon, ha furcsa dolgok történnek a függőleges iránnyal, s csak hagyja az ülést lengeni. Hunyja be a szemét, ha ez segít. (Hallani lehetett már a gyújtórakétákat.) Még körülbelül tíz másodperc, amire elérjük a teljes nyomást; igazán nincs ebben semmi, eltekintve a hanghatástól. El kell viselnie ezt! AZT MONDTAM, EL KELL VISELNIE EZT!

 

A Mars titka egy az egyben felidézi a sci-fi aranykorát, amikor remek írók remek történetekkel szórakoztatták a rajongókat, s mintegy mellékesen új magasságokba emelték a műfajt.

Természetesen egy percig sem állítható, hogy ez a regény Clarke életművének legjobbja,.

Elvégre ki ne szeretne új utakon járni, s nem a korábbi generációk által belakott helyeken élni? Ott lenni, amikor valami új történik, ahol az alkotó szellem, amely kiszabadul a steril laborból, teremtő munkához lát? Elvégre kultúrkörünkben sokáig vallásként hangoztatták: a tudomány mindenre képes, s az emberiség minden problémáját megoldja.

Clarke szerint a tudomány még az emberekre is jó hatással van, hiszen a marsi telepesekből a legjobbat hozza ki a technikai fejlődés által lehetővé tett feladat: egy új bolygó lakhatóvá tétele, benépesítése.

Nem csoda, ha a szereplők kellő öntudattal egyenesen az amerikai telepesekhez hasonlítják magukat, akik hajdanán meghódították a vadont, és civilizált hellyé változtatták azt. Abban is nyilvánvaló a hasonlóság szellemi örököseikkel, hogy egyaránt az élőhely alapos megváltozatása a cél, nem pedig annak megőrzése, nemzeti park létrehozása – még jó, hogy a Marson nincsenek őslakos indiánok.

A regény számos üzenete közül a legfontosabb talán, hogy az emberiségnek el kell hagynia szülőbolygóját, s kilépnie az űrbe. Ez a gondolat napjainkban sajnos még mindig messze van a megvalósulástól. Nagyon fura volt most, 2011-ben lapozgatni a könyvet, amikor gyakorlatilag majdnem ugyanolyan messze vagyunk a nagyméretű, önellátó űrállomások megvalósításától, mint Ciolkovszkij idején.

A regény 1957-ben már megjelent magyarul, s ettől a mostani kiadás csak apróságokban tér el. Itt-ott átfogalmazódtak mondatok, Squeak elnevezése Kvakra változott, s helyenként a tördelés is más – de ezúttal is Pethő Tibor fordítása szolgált alapul, amivel alapvetően nincs baj.

Mindent összevetve A Mars titka egy kellemesen szórakoztató sci-fi, telve optimizmussal, mára idejétmúlt Mars elképzelésekkel és kissé sematikus karakterekkel. A világűr benépesítése Clarke számára éppoly természetes, miként a tudomány és az amerikai életforma minden nehézségen diadalmaskodó mibenléte is. (www.ekultura.hu)

 

többszörös Nebula- és Hugo-díjas sci-fi író első regénye egy nagyszerű kaland keretén belül kalauzol el minket a Marsra, ahol a vörös bolygó titkára is fény derül.

 

 

 

A Mars mindig is nagy hatást gyakorolt az emberi képzelőerőre, így rengeteg történet született a marslakókról. Ez az elképzelés ragadta meg Arthur C. Clarke-ot is. A Mars titka volt Clarke első teljes terjedelmű regénye, mely nyomtatásban is megjelent 1951-ben, The Sands of Mars címmel. Az első magyar kiadás hat év múlva jelent meg a Bibliotheca kiadó jóvoltából. A jelenlegi Galaktika/Metropolis Media 2011-es kiadás pedig egy alaposan átdolgozott és kibővített változata, ezzel tisztelegve a 2008-ban elhunyt író előtt.

Clarke kicsit saját magát képzeli főhőse szerepébe, ugyanis Martin Gibson, a sikeres sci-fi író azt a feladatot kapja, hogy beszámoljon a marsi kolónia mindennapjairól. Így egy olyan ember szemszögén keresztül kalandozhatunk az űrben, aki maga is először jár ott, ezáltal sokkal jobban bele tudja élni magát az olvasó. Igaz Gibson útitársai először sokat ugratják az írót, aki nem egészen így képzelte az űrutazást, és az első napokban bizony vannak nehézségei. Azonban mire elérik a Vörös bolygót már szinte rutinos űrhajósként közlekedik a súlytalanságban. Megérkezéskor a telep vezetői, akik eddig azon fáradoztak, hogy népszerűsítsék kolóniájukat és minél több ember ellátogasson a Marsra, most titkolózni látszanak. Vajon mit rejtegetnek a marsi vezetők?

A regény eleje kicsit nehézkesen indul, és igazából nem is nagyon történik semmi. Egy egyszerű kalandos űrrepülésnél nem tartogat többet. Már-már a csalódottság jelei látszottak rajtam, ám a regény hihetetlen hangulatának köszönhetően mégsem tudtam letenni a könyvet. Az ember tényleg ott érzi magát az űrben Gibsonékkal. A beleélést tovább erősítik az egyszerű mondatok, melynek következtében sokkal könnyebben halad az olvasmányban az ember. Így az ilyenkor szokásos űrállomások felfedezése és bolygók nézegetése mégis élvezetes. Ha nem is izgalmas, de mindenképpen érdekes főhősünk jellemfejlődése, aki az idő előrehaladtával egyre jobban kiismeri magát a súlytalanságban és barátságokat köt társaival.

A Marsa érkezéskor viszont hatalmasat fordul a regény. Máris felvetődnek az első kérdések, amelyek megválaszolására egészen a regény végéig kell várnunk. A Naprendszer 4. bolygóján létesített kolónia teljesen hiteles, annak ellenére is, hogy miután Clarke megírta regényét, rengeteg dolgot megcáfoltak az űrszondák. A változatos karaktereknek és barangolásoknak köszönhetően, amúgy sem fog senki se ezzel törődni. A dolgok azonban itt nem állnak meg, ahogy haladunk a regény vége felé, az egész úgy lesz egyre jobb és jobb. A felbukkanó titkok végig ott motoszkálnak a fejünkben, és miközben főhősünk a Mars titkára összpontosít, saját múltjában is érdekes fejleményre bukkan. Miközben pedig tudósításokat ír a Földieknek, annál jobban nő szívéhez a vörös bolygó.

A viszonylag nehézkes belerázódástól eltekintve a regény egyszerűen fantasztikusra sikeredett. Clarke egy teljesen váratlan befejezést talált első könyvének, mely egészen biztos, hogy nem csak engem varázsolt el. A könyv minden sci-fi rajongónak kötelező darab, de bátran merem ajánlani azoknak is, akik csak most ismerkednek a műfajjal. Garantáltan nem fog egyik csoport sem csalódni benne. Clarke nagyszerű alapokat fektetett le már az első regényével a későbbi munkásságához.(www.konyvbagoly.hu)

 

Megkérdezik a magyart, az oroszt és az amerikait, mennyiért lövetnék ki magukat az űrbe.
- Én harmincezer dollárért!
- És mit kezdesz harmincezer dollárral?
- Először is adnék tízezret a gyereknek, tízet a feleségemnek, tízet pedig megtartanék.
- És te, amerikai, mennyiért lövetnéd ki magad az űrbe?
- Hatvanezer dollárért.
- És mit kezdenél hatvanezer dollárral?
- Először is adnék húszat a gyereknek, húszat a feleségemnek, húszat pedig megtartanék.
- Hát te, magyar, mennyiért lövetnéd ki magad az űrbe?
- Kilencvenezer dollárért!
- És mit kezdesz kilencvenezer dollárral?
- Adnék neked harmincat, mert te szerezted az üzletet, harmincat megtartanék, harmincért meg kilőnénk a Vologyát!

Összeállította Kerekes Tamás

 

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés