Kevélység

A létezés szenvedélye

Bazzicalupo, Laura

A hét főbűn lehet a jövő befektetési sikerterméke

Fektesse a pénzét a hét fő bűnbe! Bár jó kis viccnek tűnhet, azonban mégsem az: Egy kisebb német alapkezelő, a Prosperia Investment olyan befektetési alapot kíván létrehozni, amely tudatosan a kereszténységben a középkor óta hét főbűnnek minősülő szokásokhoz igazodó befektetési politikát kíván folytatni.

Conrad Mattern, a pénzügyi viselkedéstan müncheni docense, aki egyébként a "Fonds Prosperia Mephisto 1" névvel fémjelzett befektetési termék tanácsadója elmondta, hogy a bűnös iparágak, részvényeinek teljesítménye jobban alakult, mint a piaci átlag.

A hét fő bűn és iparágaik

A szakember egyébként meg is magyarázza a társadalomban és a befektetéseikben megfigyelhető jelenséget. Véleménye szerint a bűnök konjunktúra függetlenek, sőt gazdaságilag nehéz időszakokban az emberek gyakrabban nyúlnak cigarettához vagy alkoholhoz.

A docens még hozzátette, hogy másrészt pedig a társadalmilag felelős, tudatos befektetők többnyire nem is tudatos ellenállása miatt a károsnak számító ágazatok, mint az alkohol vagy a kaszinórészvények kereslete alacsonyabb, így értékeltsége, árazása vonzóbb lehet a többi iparágnál, ami kedvező fundamentális befektetési lehetőséget eredményez.

Filozófia eszkatológiába varrva –marlonbrandy

Az üdvösség elnyerését leginkább veszélyeztető hét főbűn nem a Bibliából származik. A halálos bűnök lajstromát Gergely pápa vette fel a katolikus egyház katekizmusába a hatodik században. Ekkor még közéjük tartozott a szomorúság is, melyet utóbb a restségre cseréltek. Legsúlyosabbnak a kevélység, legenyhébbnek a bujaság számított. A hét főbűn

„Bár az önhitt ember gyakran öltözik a dicsőség köntösébe, a hatalom szavaiba, bár sokszor emeli ki saját nagyságát, szenvedélye halálszenvedély. Oidipusz lányának kecses alakja, a fekete kendővel keretezett halottsápadt arccal, egy csapásra leleplezte vad hajlamát, hogy saját létezését csak az élő, bizonytalan, zavaros környezet eltávolításával erősítheti meg, csak azzal, hogy elszakítja magától az élvezetet, azaz csakis egy önpusztító győzelemben, ami engem megrémít.”

„Mégis, mit képzel ez magáról?«

 Az öltönyös, nyakkendős férfi ellenkezést nem tűrő módon tör magának utat a hivatal ajtaja előtt összegyűlt kis tömegen át, pedig a sorban álláshoz sorszámot kell húzni (a cetlit pedig odabenn visszaadni). Önhatalmúlag kinyitja a tisztviselő
gondosan csukva tartott ajtaját, és még át se lépte a küszöböt, már bele is kezd a mondókájába, megkövetelve a rá irányuló figyelmet. Meg is kapja. Arrogancia. Anélkül beszél, hogy közben meghallgatná a másikat is. Nem is törődik azzal, hogy beszélgetőpartnere épp vitába akar szállni vele valamiről. A tanár bízik magában. Mindig mindent tud, mindig igaza van, mert ő a tanár, és azért tanár, mert mindig igaza van. A leghalványabb gyanú sem él benne, hogy esetleg a másiknak is lehet akár egy újszerű nézőpontja a témával kapcsolatban. Abból indul ki, hogy ő mindent tud. Vagy legalábbis ezt gondolja, ettől az egész kissé komikus lesz. Nagyképűség. Politikus, emellett sok pénze is van. Külsőre átlagos, nincs benne semmi különös. De az érződik, az lerí róla, hogy nagy a hatalma. Képzeletében végtelenül sikeres, magát különleges, egyedi lénynek gondolja. Nem fél attól, hogy baklövéseket vagy hibákat követ el, mert imádóinak csapata mindig kész az ő döntő súlyú szavát elfogadni. És ez tetszik neki. El tudja hitetni, hogy minden neki köszönhető, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok, a „törvény előtti egyenlőség”. Méltatlankodik, ha valaki megkísérelné úgy kezelni őt, mint a többieket. Ez az „előjoga” valamiképpen a tetteiben is megjelenik, és ez még hatalmasabbá teszi őt. Önteltség. Egy másik államférfi : a semmiből küzdötte fel magát, keményen megdolgozott az elismerésért, és szert tett arra a képességre, hogy mások gyengéit kihasználja. De túl régóta gyakorolja a hatalmat, ezért úgy gondolja, hogy csak ő alkalmas erre a feladatra, ő érti a legjobban. Központosító személyiség. Szereti hűséges végrehajtókkal körülvenni magát, nem hagy teret sem az ellenségnek, sem az építő kritikának. Amikor végre felüti a fejét az elégedetlenség és a viszály, ezeket nem is érzékeli, mivel meg van győződve arról, hogy mint mindig, most is ura a helyzetnek, sőt bárkit egy csapásra el tud hallgattatni egy újabb dührohammal. Biztos magában, biztos a győzelemben. Amikor pedig elbukik, vereségén kisgyermekként csodálkozik. A mindenhatóság képzete.”

Laura Bazzicalupo: Kevélység A létezés szenvedélye

Minden bűn kezdete: a gőg - értékeli a katolikus hét főbűn listavezető törvényszegését a könyvsorozat újabb kötetének első fejezetcíme. S valóban a bukott angyalok vezetőjében, Luciferben fogant meg a kevélység tulajdonsága, s lett a gonoszság atyja, Sátán. Az olasz szerzőnő szokatlan, a vallásos hagyománytól függetlenül, mai szemlélettel vizsgálja e vétket vagy inkább jellemvonást. A fülszöveg ekként írja le a bűnök királynőjét: Beszél, anélkül, hogy másokra figyelne, és mindig igaza van: nagyképű. Megvan a pénze és a hatalma, azt akarja, hogy minden tőle induljon ki: öntelt. Gyönyörű és elérhetetlen, minden mozdulatában saját testére összpontosít: hiú Ha egy ember élete egészében erényes, sőt tökéletesen erkölcsös lenne, és a gőg koronázna meg ennyi erényt, akkor az önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy rontó árnyékkal beborítva, megsemmisítse ezt az életet. A gőg egymagában, lévén a bűnök legsúlyosabbika, képes kárhozatra rendelni az embert.

Ke­vély­ség, fös­vény­ség, bu­ja­ság, irigy­ség, tor­kos­ság, harag, jóra való rest­ség – ez a hét ki­fe­je­zés a bűnök egész uni­ver­zu­mát fog­lal­ja össze. A hét fő­bűn­re az ókori vi­lág­ban a go­nosz meg­tes­te­sü­lé­se­ként te­kin­tet­tek, a zsi­dó-ke­resz­tény kul­túr­kör­ben pedig az er­kölcs­te­len­ség meg­fé­ke­zé­sé­nek egyik fő­pil­lé­re­ként ka­pott ki­emelt sze­re­pet. Mit mon­da­nak ezek a ki­fe­je­zé­sek nap­ja­ink­ban? Mi ma­radt meg egy­ko­ri vég­ze­tes és ve­sze­del­mes ter­mé­sze­tük­ből?

Vajon sze­re­pet kap­nak-e ko­runk tár­sa­dal­má­ban is, vagy netán már el­avult­nak szá­mí­ta­nak egy olyan vi­lág­ban, ahol „min­den el­megy”, ahol már min­den ha­tárt meg­szeg­tünk. Fel­ele­ve­nít­he­tők és új­ra­ér­tel­mez­he­tők, netán be­épít­he­tők a pszi­cho­ló­gi­á­ba és a pszi­cho­ana­li­ti­kus te­rá­pi­ák­ba? Egy biz­tos: vé­tek­ről és bűn­ről lehet idő­sze­rű­en be­szél­ni. Ebben az új so­ro­zat­ban hét tudós kutat az újabb vá­la­szok után. A fő­bű­nö­ket egé­szen szo­kat­lan, mai szem­lé­let­tel vizs­gál­ják, amely már távol áll attól a val­lá­sos ha­gyo­mány­tól, amely­ben ere­de­ti­leg meg­for­má­lód­tak. Kor­sze­rű­en, in­kább ki­áll­ha­tat­lan szen­ve­dély­ként ér­tel­me­zik őket.

A hoz­zá­juk való vi­szony az em­be­ri­ség azon ké­pes­sé­gét fe­je­zi ki, amellyel kü­lönb­sé­get tesz jó és rossz kö­zött. Be­szél, anél­kül, hogy má­sok­ra fi­gyel­ne, és min­dig igaza van: nagy­ké­pű. Meg­van a pénze és a ha­tal­ma, azt akar­ja, hogy min­den tőle in­dul­jon ki: ön­telt. Gyö­nyö­rű és el­ér­he­tet­len, min­den moz­du­la­tá­ban saját tes­té­re össz­pon­to­sít: hiú. A ke­vély­ség a bűnök ere­de­te: ta­la­já­ból táp­lál­ko­zik a többi bűn, me­lyek mind ennek kü­lön­bö­ző for­mái. A ke­vély­ség ugyan­ak­kor a csúcs­pont­ja és a be­te­tő­zé­se is ugyan­en­nek a sor­nak: a bűnök ki­rály­nő­je. Tehát ha a többi mind hi­á­nyoz­na, ha egy ember élete egé­szé­ben eré­nyes, sőt tö­ké­le­te­sen er­köl­csös lenne, és a gőg ko­ro­náz­na meg ennyi erényt, akkor az ön­ma­gá­ban ele­gen­dő lenne ahhoz, hogy rontó ár­nyék­kal be­bo­rít­va, meg­sem­mi­sít­se ezt az éle­tet. A gőg egy­ma­gá­ban, lévén a bűnök leg­sú­lyo­sab­bi­ka, képes kár­ho­zat­ra ren­del­ni az em­bert. Ere­det és csúcs­pont.